BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válság után itt a megújulás

A hazai biztosítási szakma jól állta a válságot. Bár a szikár tények szerint a biztosítási piac díjbevétele 12,41 százalékkal, 604 milliárd forintra esett vissza az év első kilenc hónapjában, ezen belül az élet üzletágé – köszönhetően az egyszeri díjas biztosításokból származó bevételek megfeleződésének – közel 22 százalékkal zuhant, ám az év második fele már reményekre ad okot. Az a tény pedig, hogy a rendszeres díjas unit-linked biztosítások területe az egyetlen szegmens, ahol a piaci szereplők növelni tudták díjbevételüket, érezhetővé teszi, hogy múlik a befektetések iránti kedv drasztikus csökkenése. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ügyfél azt a terméket veszi meg, amit eladnak neki. A válság kezdetén sokan úgy gondolták, hogy az öngondoskodásba vetett hit „visszahozza” a kockázati életbiztosítások iránti keresletet. Az élet azonban azokat igazolta, akik előre figyelmeztettek: a kockázati életbiztosítások – hiába lehet akár nagyobb a bennük foglalt jutalékhányad – alacsony éves díjuk miatt nem kedveltek az értékesítők, brókerek körében.

Maradnak tehát a befektetési termékek. E tekintetben nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a korábbinál jóval nagyobb felelősség terheli a piaci szereplőket. Önkritikusan el kell ugyanis ismernünk, hogy korábban a biztosítók előszeretettel értékesítettek olyan termékeket, amelyeknél a befektetési döntéseket az ügyfelekre bízták. Ez nem mehet így tovább: valódi partnerséget kell kiépíteni az ügyfél és a biztosító között, még azzal a „nehezítéssel” is, hogy ma már a legtöbb esetben a két szerződő fél egy közvetítőn – alkuszon, többes ügynökön – keresztül kapcsolódik csak egymáshoz. Az ügyfélkiszolgálás, -megtartás kell legyen az új cél a piacon, ez pedig csak a bizalom, a felelős (ügyfél)döntés-előkészítés révén valósítható meg. E tekintetben a biztosítói szakma nagyot lépett előre a teljes költségmutató bevezetésével. A mutató transzparenssé teszi a költségeket, segít eligazodni az ügyfélnek a költségszerkezet tekintetében. De! A TKM sem mindenható: a szolgáltatások közötti különbséget, a választható kockázatok közötti eltéréseket nem tudja kezelni. Fontos tehát, hogy az értékesítési tárgyalásokon ne csak a mutatóról, azaz a költségekről, hanem a mögöttes szolgáltatásokról is pontos képet kapjanak az ügyfelek. E tekintetben a biztosítási szakma nagy várakozással tekint az ügynökökkel, közvetítőkkel kapcsolatos új szabályozásra is, amelyet a jövő év elején fogadhat el a parlament.

Az évet értékelve nem mehetünk el szó nélkül azon jogszabályváltozások mellett, amelyek alapvetően átalakítják a biztosítási szakma jövőjét. Van olyan szegmens, ahol igenis komoly érvágást jelent a biztosítási adókedvezmények eltörlése. A kimutatások szerint közel 800 ezer szerződés után vették igénybe a biztosítási adókedvezményt. Nehezebb és fájó pont a hosszú távú megtakarítási termékek között „kivívott” diszpreferáltság kérdése. Túl azon, hogy a jelenleg hatályos szabályozás betű szerint nem hajtható végre – a rendszeres díjas konstrukcióknál azt követelné meg, hogy minden egyes befizetéshez „kapcsoljon” a biztosító egy külön befektetési terméket –, a fő gondot az jelenti, hogy azt az alapelvet tagadja meg, amely szerint a biztosítás a hoszszú távú megtakarítások, az előtakarékosság egyik legjobb formája. Azzal, hogy az ügyfél a biztosításoktól elvárt tízéves futamidő felének eltelte után kamatadó-mentesen szabadíthatja fel banki termékben (betétben vagy vegyes instrumentumban) lévő megtakarításait, egyfajta „hadüzenet” az öngondoskodással szemben. Ennek ellenére egyet lehet érteni azokkal a szakemberekkel, akik úgy gondolják, a biztosítási szakma a megújulás útjára lépett. A TKM-szabályozás nemcsak az ügyfeleknek, hanem talán már a politikának is bizonyítja, hogy a szakma célja a korrekt ügyfél-tájékoztatás, a transzparens működés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.