Mérhető a nyugdíjrendszer

Az állami nyugdíjrendszer nagyobb veszteséget volt kénytelen elkönyvelni bizonyos időszakokban, mint amilyet a magánnyugdíjpénztárak szenvedtek el a 2008-as válság kapcsán – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet tanulmányából, amelyet a Stabilitás Pénztárszövetség megbízásából készített. „A felosztó-kirovó pillér nyugdíjait a járulékfizető kapacitásba történt múltbeli beruházások eredményéből fizetjük ki, és elvileg az ilyen beruházások hozamai is mérhetők, csakúgy, mint a tőkefedezeti pilléré, vagyis a magánnyugdíjpénztáraké” – közölte Gál Róbert Iván a Tárki vezető kutatója. A felosztó-kirovó pillér keresztmetszeti hozama a nyugdíjrendszer nettó kötelezettségállományának azon éves növekménye, amely mellett a rendszer hosszú távú egyensúlya megvalósul.

Az így kapott adatokat vizsgálva kiderül, hogy a felosztó-kirovó pillér sem kerülheti el a krízis hatásait. Sőt a kilencvenes évek eleji foglalkoztatási válság lényegesen nagyobb veszteséget okozott a tb-nyugdíjrendszerben, mint a 2008-as tőkepiaci krízis a magánkaszszáknál. A rendszert 1992-ben csak a várományok 31 százalékos leértékelésével lehetett volna stabilizálni, ez a veszteség bőven meghaladja azt a 20 százalékos deficitet, amelyet a magánnyugdíjpénztárak a befektetéseiken tavalyelőtt elszenvedtek. Tovább mélyítette a problémát, hogy az 1992-t követő évek további veszteségeket hoztak a hozamok szintjén a tb-ben, 1995–96 környékén a deficit megközelítette a 40 százalékot.

A hazai nyugdíjrendszerből hiányoztak az automatikus alkalmazkodás algoritmusai, így a fenntarthatóságát csak válságok árán, külső kényszerek hatására, drasztikus lépésekben lehetett korrigálni – mutatott rá Gál Róbert Iván. Ilyen korrekció volt az 1997-es nyugdíjtörvény, amely a nettó implicit nyugdíjadósság – vagyis a biztosítottak nettó nyugdíjvagyonának – több mint a felét eltüntette, és ilyen volt a tanulmány fókuszán kívül eső 2009-es csomag is, amelyben visszavonták a 13. havi ellátást, felemelték a korhatárt, és leszorították a már megállapított járadékok indexét.

„Mivel az állami nyugdíjrendszer sem képes biztos hozamokat garantálni, fontos, hogy a kockázatokat megosszuk és a magán-nyugdíjpénztári pillérre is támaszkodjunk” – vonja le a kutatás eredményei alapján a következtetést Gál Róbert Iván. A két pillér kockázatai nagymértékben eltérnek egymástól, ezért a kockázatmegosztásnak a jövő nyugdíjainak biztosítása szempontjából komoly jelentősége van. A magánnyugdíjpénztárak tavaly egyébként kiemelkedő hozamot értek el, a Stabilitás Pénztárszövetség tagjai ledolgozták a pénzügyi válság során elszenvedett veszteségeiket. A tagoknál a választható portfóliós rendszerben a klaszszikus 12,11, a kiegyensúlyozott 17,75, a növekedési portfólió 25,95 százalékos vagyonnal súlyozott átlaghozamot ért el a múlt évben.