Trónfosztás - Már Ázsia olajszomja emeli az árat
New Yorkban az áprilisi jegyzésű könnyű nyersolaj hordónkénti ára 82,60 dollárra emelkedett, míg az északi-tengeri Brentért 80,76 dollárt adtak késő délelőtt a londoni kereskedésben.
A befektetők a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentésére reagáltak pozitívan, eszerint a vártnál több, 82,6 milliárd hordó olaj fogy el a világon az idei évben – jelenti az AFP.
Az IEA jelezte, hogy az OECD országok kereslete egész évben gyenge marad és várhatóan 0,3 százalékot csökken, miközben a fejlődő országok olajszomja erőteljesen növekszik. Ezen belül Kína vezet, a kommunista ország a szervezet várakozásai szerint 28 százalékkal több olajat fogyaszt majd, mint az előző évben. A növekedést tehát kizárólag a nem OECD országok képviselik majd, ennek felét pedig az ázsiai államok jelentik majd.
Az olaj ára az elmúlt időszakban emelkedett, bár tegnap profitrealizálásba kezdtek a befektetők. A Kínából érkező kedvező gazdasági adatok a ralit támogatták, csakúgy, mint az amerikai készletek csökkenése, ugyanakkor elemzők szerint a kilábalás egyelőre bizonytalan, ezért ingadozó árak várhatóak.