BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalási vád a Goldmannál

Tizenhárom százalékot zuhant a Goldman Sachs (GS) árfolyama, miután kiderült: az Egyesült Államok értékpapír-felügyelete (SEC) csalással vádolja az amerikai befektetési bankházat. A Goldman körüli botrány azonnal minden piacon éreztette hatását, főként a pénzügyi szolgáltatók részvényei reagáltak érzékenyen a fejleményekre.

A SEC azzal vádolja a bankházat, hogy még 2007-ben, a válság kitörése előtt fontos információkat hallgatott el, illetve valótlan adatokat közölt egyes subprime-kitettségű, származékos befektetési eszközökkel kapcsolatban, és ezzel egymilliárd dolláros kárt okozott.

A SEC – MTI által idézett – megállapításai szerint a Goldman olyan, kockázatterítő céllal értékpapírosított kötelezvényportfóliót (CDO) kínált a piacon, amelybe nem elsőrendű, amerikai jelzálog-követeléseket is belecsomagolt fedezetként, és elhallgatta a befektetők előtt, hogy a szóban forgó CDO-portfólió összeállításában jelentős szerepe volt egy fedezeti alapnak. A Paulson & Co. nevű fedezetialap-társaság az amerikai értékpapír-felügyelet szerint eközben pozíciókat vett fel az amerikai jelzálogkötvény-piac összeomlására, ami be is következett, vagyis így felmerül a Paulson és a GS közötti összejátszás gyanúja.

A befektetési bank természetesen határozottan cáfolta, hogy szándékosan állított volna össze olyan CDO-portfóliót, amelyről tudta, hogy veszít majd az értékéből. A bankház emellett közölte: maga is nettó 75 millió dollárt vesztett a tranzakción.

A Goldman egykori műveleteit egyébként vizsgálja a brit pénzügyi felügyelet is, többek között azért, mert a szóban forgó befektetések egyik legnagyobb károsultja a később állami segítségre is szoruló Royal Bank of Scotland volt. A brit eljárásnak külön nyomatékot ad az, hogy maga Gordon Brown miniszterelnök is megszólalt az ügyben. Véleménye szerint a történtek a befektetési banki szektor „morális csődjét” jelentik, és egyben közölte azt is: speciális vizsgálatot folytatnak le az ügyben.

A Bloomberg hírügynökség által megszólaltatott elemzők véleménye szerint a Goldman számára elsősorban a reputáció sérülése miatt lehetnek különösen károsak a fejlemények, annál is inkább, mert tavalyi, 13,4 milliárdos eredménye alapján a befektetési bankok legjobbjának számított. Emellett a Lloyd Blankfein vezérigazgató által irányított bankház júniusban már visszafizette az államtól kapott tőkejuttatást is.

Egy haszna ugyanakkor a szakértők szerint mindenképpen lehet a most kirobbant botránynak: az eddiginél jóval határozottabb támogatást kaphat a Barack Obama által szorgalmazott pénzügyi reform. Az elnök szerint ugyanis a „Wall Street-i titánok” még mindig spekulálnak a rájuk bízott pénzzel, így nem lehet tovább halogatni a szükséges lépéseket. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.