BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól kezdett a pesti börze, erősen nyitott a forint

A Görögország felől érkező hírek tegnap már nem gyengítették a forintot, ebben persze minden bizonnyal közrejátszott a kétharmados Fidesz-győzelem is. A reggeli forinterősödés – az euróval szemben 263,50-os szintről 262,50-ig menetelt a nemzeti fizetőeszköz – a délelőtt során nem fokozódott, majd a nap nagy részében a 263-263,50 körüli szinten járt a kereskedés. A tőzsdéken is jól indult a hét, a főbb indexek Európa-szerte emelkedtek. A régióban a lengyel tőzsde teljesített a legjobban a hét első kereskedési napján, 2,5 százalékos emelkedést produkálva, míg a BUX megszerezte a második helyet, 2 százalékos növekedéssel. A nap folyamán a legjobban a 3,8 százalékos árfolyam-emelkedést elérő OTP papírjai szerepeltek. Tegnap két tőzsdei cégről is derült ki fontos információ: az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése a Rába Járműipari Holdingban 6,14 százalékra nőtt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pedig intézkedés alkalmazása nélkül lezárta a Mol törzsrészvényeivel kapcsolatos tevékenységek vizsgálata tárgyában lefolytatott piacfel-ügyeleti eljárását. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.