A hét végére mínuszba fordult a tőzsde
Erősödés. A javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt a múlt hét utolsó napján tovább erősödött a forint: péntek délután négy órakor 273,90 forinton jegyezték az uniós devizát a csütörtök délutáni 276,02 és a péntek délelőtti 274,23 után. A dollárért péntek délután 221,50 forintot kértek 1,2340 dolláros euróárfolyam mellett, míg egy nappal korábban a zöldhasút 225,31 forintért, az eurót 1,2249 dollárért adták vették. A svájci frank jegyzése péntek délután 192,10 forint volt a csütörtöki 193,92 után.
A pénteki kereskedés végére kis mínuszban zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 21 938 ponton fejezte be a hetet, ez 0,18 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki értékénél. A forgalom kicsivel elmaradt a szokásostól, alig 20 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között. A Mol-papírok 17 900 forintba kerültek a nap végén, ez 0,45 százalékos drágulás volt csütörtökhöz képest. Az OTP 5775 forinton zárt ez 0,43 százalékos visszaesést jelez. A Magyar Telekom 2,01 százalékot veszített az értékéből, így végül már csak 681 forintot adtak érte. VG

