A keddi nap vesztese az OTP, a forint árfolyama alig változott
Jóval a hétfői értéke alatt mozgott tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, majd a BUX végül 1,55 százalékos mínuszban, 21 761 ponton fejezte be a kereskedést. A forgalom átlagosnak mondható, délutánig hozzávetőleg 25 milliárd forint cserélt gazdát. A nap vesztese egyértelműen az OTP lett. A bankpapír napközben 5500 forint alá is gyengült, végül 5610 forinton zárt, 2,94 százalékos veszteséggel. A Mol-részvények árfolyama 1,91 százalékot esett, és 18 000 forinton fejezte be a napot, míg a Magyar Telekom 692 forintos szintje egy százalékkal maradt alatta a hétfői árnak. A Richter 41 450 forintos ára 0,23 százalékos erősödésnek felelt meg, míg az Egis 0,54 százalékos gyengülés után 19 490 forinton köszönt el a keddi kereskedéstől.
A nap folyamán vegyes mozgást produkált a forint. Az euróval szemben 276 felett is járt az árfolyama, majd késő délután 275 forint közelébe erősödött. A dollár jegyzésára a reggeli 226 forintról a nap vége felé 224,03 forintra változott. Egy svájci frankért reggel 195,27 forintot, míg késő délután 194,40-et kértek. VG

