BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödött a forint, a tőzsdén az OTP és a Mol remekelt

A javuló nemzetközi piaci hangulatban a fokozódó befektetői kockázatvállalási hajlandóságnak köszönhetően a térségbeli devizákkal együtt erősödött tegnap a forint. Az eurót délután négy órakor 278,96 forinton jegyezték a bankközi piacon, szemben a hétfő délutáni 280 forint körüli árfolyammal. A dollárért tegnap délután 216,81 forintot kértek, 1,2876 dolláros eurójegyzés mellett. Hétfőn ugyanekkor a dollár jegyzése 218,53 forinton állt. A svájci frankot tegnap 16 órakor 208,08 forintért adták és vették a hétfői 210,27 forint után. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,34 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 22 314,83 ponton zárta a hét második napját. A vezető részvények közül a Mol árfolyama 1,97 százalékkal, 20 700 forintra erősödött, az OTP-papírok kurzusa 1,69 százalékkal, 5120 forintra nőtt. A Magyar Telekom 1,34 százalékot gyengült, és 661 forinton zárt. A Richter árfolyama 2,6 százalékot esett, a papír 43 795 forinton fejezte be a napot. Az Egis ugyanakkor gyakorlatilag alig mozdult: a 0,17 százalékos növekedés végül 20 345 forintos záróárat jelentett. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.