A kimeríthetetlen statisztikai kelléktárat azonban jól tükrözi, hogy az idei első negyedéves GDP-mutató 2,7 százalékról 3,7 százalékra emelkedett, amelynek korábban a legmagasabb becslése is csak 3,2 százalék volt (3,2 százalékról csökkent 2,7 százalékra két felülvizsgálat során). Ez utóbbi mutató növekedése a korábban becsültnél nagyobb készletfeltöltési hatásnak tulajdonítható, amely a második negyedéves mutatót is életben tartotta. Ebben az időszakban még a technológiai beruházások emelkedése is besegített, amely nagyrészt az erős ázsiai, dél-amerikai keresletnek köszönhető, de ez is nagy részt hitelből történik.
Ugyanakkor a belföldi fogyasztás gyér, az meg rekord szintre emelkedett (részben a magas olajárak, részben az erős dollár miatt), így Amerikai külső finanszírozási igénye nemhogy nem csökken, hanem tovább nő. Ebből hosszabb távon az következik, hogy az eddig a növekedést tükröző komponensek fokozatosan gyengülnek, a többi pedig nehézkesen áll talpra. Mindeközben Amerikai finanszírozási igénye nő, az adóssághegy árnyékában pedig kétséges egy újabb stimuluscsomag piaci fogadtatása (persze azért egy jó marketinggel ezt is le lehetne nyomni a befektetők torkán).
Kínos adat jelent meg Kínában. A feldolgozóipari aktivitást tükröző adat 17 hónapos mélypontra süllyedt, amely újabb eredménye a hónapok óta tartó fokozatos monetáris szigorításnak. Ez főként az ingatlanpiacon érezteti hatását, de a banki hitelbuborék fékezése a pénzügyi szegmens működésére is rányomja bélyegét (más kérdés, hogy így egy egészségesebb irányba tereli a tevékenységet).
A Goldman Sachs természetesen azonnal reagált a makroadatra és jelezték, hogy aggodalomra semmi ok, mivel ezekben a hónapokban teljesen normálisnak számít a visszaesés a kínai feldolgozóipari aktivitásban. Az már más kérdés, hogy a hivatalos számokat közzétevő statisztikai hivatal kommentárja szerint érzékelhetően csökkent az amerikai exportaktivitás, és egyelőre bizonytalannak látják ennek alakulását.
