BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokszorozódó kárkifizetések

Komoly nyomot hagy a profiton a viharkár, de nem terveznek díjemelést a biztosítók

Vagyonkárok. Rekordösszeget, csaknem 31 milliárd forintot fizettek ki a hazai biztosítók az első fél évben tűz-, elemi kockázatok és egyéb vagyoni károk térítésére – derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) nemrég közzétett statisztikáiból. Ebben nyilván jelentős szerepet játszott az is, hogy az idén minden korábbinál több viharkár keletkezett, emellett egyes településeken árvizek is sújtották az ügyfeleket.

A felügyelet adatai persze csak az első féléves számokat tartalmazzák, az időjárás azonban a nyár további részében sem volt kegyes a biztosítókhoz, a károk tovább nőttek. A lapunk kérdéseire válaszoló biztosítók mindegyike arról számolt be, az idén a tavalyinál lényegesen több pénzt fizettek ki eddig az ügyfeleknek, a legtöbb cégnél a többszörösét a szokásosnak. A kártérítéseket illetően az Allianz áll az élen, amelyhez mostanáig több mint 80 ezer kárigény futott be, a kifizetések összege pedig már a 13 milliárd forintot közelíti. Alig marad el ettől a Generali, ahol szintén 80 ezer fölött jár már a kárigények száma, a kártérítési összeg pedig 12 milliárd forinthoz közelít. Az Aegonnak és a Groupama Garanciának is mélyen a zsebébe kellett nyúlni az idén, mindkét cég 5 milliárd forint körüli összeget fizetett ki eddig a viharkárok miatt, miközben a K&H Biztosítónál 1,4 milliárd, a Signalnál 427 millió forintnál jár a számláló.

A mostoha időjárás valószínűleg komoly nyomot hagy majd a cégek profitján is. A PSZÁF adataiból kiderül: a nem életbiztosítási ág biztosítástechnikai eredménye az első negyedévben még 7,2 milliárd forint volt, ebből mindössze 1,85 milliárd maradt június végére. Az Aegonnál elismerik, a viharkárok hatnak majd a nyereségre, de a pontos mérték az év hátralévő részétől is függ, a Signalnál 260 millió forinttal csökkenhet a vagyonbiztosítási ág eredménye. „Az adózás utáni eredményünket viszont a viharkároknál lényegesen nagyobb mértékben rontja majd az úgynevezett bankadó” – teszi ehhez hozzá Balázs Zsuzsanna, a Signal lakossági vagyonbiztosítási főosztályvezetője. Más cégek nem közöltek a nyereség várható változásáról számszerű adatokat, de a vagyonbiztosítási piac nagy szereplőinél bekövetkezett több milliárd forintnyi emelkedés a kárkifizetésekben semmiképpen sem lehet kedvező hatással a profitokra.

Mindennek ellenére a biztosítók állítják, az ítéletidő nem lesz hatással a tarifáikra. Az Aegon szerint a lakásbiztosítások esetében nem nagyobb a korábbi évekénél a viharkárok összesített biztosítói kockázata, vagyis – a hiedelmekkel ellentétben – az időjárási változásoknak nem kell megjelenniük a lakásbiztosítások díjában. Az Allianznál rövid távon ezek az események biztosan nem jelentenek növekedést – mondják a társaságnál, de folyamatosan figyelik a károk alakulását, jellegüket, területi eloszlásukat, az okozott kár mértékét, és ha trendszerű változást látnak, felülvizsgálják árképzésüket. Egyelőre a Generali sem tervez díjemelést, ám a lakásbiztosítások jövő évi díjait befolyásolja majd a viszontbiztosítási díjak alakulása. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.