Pénz- és tőkepiac

Nyílt zsarolásba kezdett a kormány - Strasbourghoz fordulnak a pénztárak

A Stabilitás Pénztárszövetség állásfoglalása a kormány a magánnyugdíjpénztárakat érintő intézkedésekről

Példa nélkül Magyarország újkori történetében, hogy az ország egyharmadát, több mint 3 millió embert nyíltan megfenyegessen a kormányzó többség – foglalt állást Matolcsy György gazdasági miniszter mai bejelentésével kapcsolatban Stabilitás Pénztárszövetség elnöksége.

Bába Julianna, a szervezet elnöke kijelentette: a kormány tervezett intézkedései nemcsak a jelenleg hatályban lévő Alkotmány szinte összes passzusát sértik, de alapvetően ellentétesek az alapelveivel is. A szövetség szerint a magyar demokrácia történetében példa nélküli, hogy az ország egyharmadát, több mint 3 millió embert nyíltan megfenyegessen és megzsaroljon a kormányzó többség. Az elnök közölte: a magánpénztárak száz százalékát tömörítő szövetség a mai napon beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, mivel álláspontja szerint a tervezett intézkedések súlyosan sértik a jogbiztonságra, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára, a szociális biztonságra, a tulajdon védelmére, továbbá az emberi méltóságra vonatkozó alkotmányos és uniós alapelveket.

Ezzel párhuzamosan azt tanácsolják a pénztártagoknak: amíg az Alkotmánybíróság nem dönt a vitatott törvényekről, a nyílt zsarolás ellenére se lépjen vissza senki az állami rendszerbe. A döntésre mindenki számára elegendő idő áll rendelkezésre, hiszen a visszalépés lehetősége az elfogadott jogszabály szerint 2011. december 31-ig nyitott.

Mint ismeretes, a mai kormányülés után Matolcsy György bejelentette , 2011. január 31-ig kell eldönteni az átlépést a tb-rendszerbe. Hogy a döntés egyértelmű legyen, a miniszter hozzátette: aki marad a magánnyugdíjpénztáraknál, az úgymond kilép a nemzeti kockázatközösségből és elveszíti állami nyugdíjjogosultságát, vagyis csak a foglalkoztatott által fizetett 10 százalékot kapja meg, elveszítve teljes nyugdíjának mintegy 70 százalékát. A kormány mézesmadzagot is elhúz a tagok orra előtt: hiszen azt ígéri, hogy akinek a pénztára feletti hozamot ért el, annak kár készpénzben is kifizeti a hozamot.

Eddig kerültük az államosítás szót nyugdíjügyben, de a mai bejelentés tartalmát már nem lehet enélkül leírni – mondta az Indexnek egy neve mellőzését kérő nyugdíjszakértő a döntésről. A bejelentés nem lehet másképpen érteni, mint úgy, hogy nem kap állami nyugdíjat, aki magánpénztártag marad. Ezek után nyilván százszázalékos visszalépéssel kell kalkulálni.

Az első hírek alapján még számtalan kérdés van, legfőképpen az, hogy visszamenőleges hatállyal hogyan érvényesül az intézkedés: ha egy 60 éves ember negyven évig fizetett az állami alapba, néhány évvel a nyugdíjazása előtt elveszíti jogosultságát, ha magánpénztári tag marad? – veti fel a szakértő. Hangsúlyozta ugyanakkor: 10 százaléknyi felhalmozásból kortól függetlenül lényegében nem lehet tisztességes nyugdíjat kitermelni, így az átlépési kényszer nyilván a fiatalokat is érinti.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szintén zsarolásnak tartja a miniszter kijelentéseit. Alkotmányos alapjogot és az emberi méltóságot sérti a gazdasági miniszter mai kijelentése - mondta Oszkó Péter a Klubrádióban.

Stabilitás bába julianna zsarolás nyugdíjpénztárak alkotmány nyugdíj
Kapcsolódó cikkek