Pénz- és tőkepiac

Erre figyeljen, ha nem akarja, hogy a gyerekei is hitelt törlesszenek

Megjelent az a kormányrendelet, ami kitér az árfolyamrögzítéssel kapcsolatos fontos részlet szabályokra is. Így sok találgatás után egyértelművé válik, hogy mivel is jár a rögzítés.

Az árfolyamrögzítés igénybevételéhez fontos, hogy legkésőbb 2011. december 31-ig írásban jelezni kell a finanszírozó banknak, hogy kezdeményezni kívánják az árfolyamrögzítést. Lényeges szabály, hogy az ingatlan ne álljon végrehajtás alatt, és az eredeti folyósítás pillanatában a forgalmi értéke ne haladja meg a 30 millió forintot. Az adós biztonságát növeli, hogy az állam készfizető kezességet vállal a gyűjtőszámla hitelből eredő tartozásra 100 százalékban a 3 éves periódus alatt, majd további kezességet vállal a tartozás 25 százalékra a 3 év letelte után – olvasható az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. közleményében.
 
Az árfolyam esetleges további és tartós gyengülése azt hozza magával, hogy a gyűjtőszámlán képződő tartozás is jelentősen nő, ráadásul ez a tartozás folyamatosan kamatozik (a 3 havi BUBORNAK megfelelő kamattal – ami most kb. 6 százalék). Ráadásul 3 havonta kamatos kamattal növelt módon, ami növeli a terheket. Természetesen, ha a forint árfolyama tartósan erősödik, akkor ilyen gond nincs, viszont attól még 3 évig folyamatosan 180-as árfolyamon kell törleszteni, s az árfolyamból adódó pozitív változást az adós nem fogja érezni. A 3 év letelte után a normál annuitással történik a kamatszámítás. Ennek a kamatát a pénzintézet fogja meghatározni, valószínűleg az azonos célú aktuális piaci forinthitelek kamatával (ami jelenleg 10-12 százalék körül mozog) lesz egyenlő. Az pedig természetes, hogy a teljes tőketartozás (hiszen így már 2 hitele lesz az adósnak) is megemelkedik, kb. 10 százalákkal.

Az előtörlesztést a bankok a deviza kölcsönre vonatkozó előtörlesztésként fogják elszámolni, ami szintén további költséget jelent. A fő szabály, hogy a gyűjtőszámla hitelre vonatkozó törlesztő részlet nem haladhatja meg a rögzített árfolyam időszakának utolsó részlet 15%-át. Természetesen a deviza részre nem vonatkozik ez a korlátozás (az árfolyamváltozással együtt nő – vagy csökken).   „Ez pedig azért lényeges, mert könnyen lehet olyan eset, hogy a 15%-os szabály miatt a bank (erre a jogszabály lehetőséget biztosít) a gyűjtőszámla hitel futamidejét megemeli, akár az eredeti deviza kölcsön futamidejét meghaladó maximum 30 évvel és a hiteladós legfeljebb 75 éves koráig.” – figyelmeztet A Hitel Center Központ ügyvezetője.

Bánfalvi László szerint aki nem szeretné, hogy a gyermekei nagyobb adósságot örököljenek, akkor mindenképpen érdemes vagy előtörleszteni (már ha erre lesz lehetősége) vagy a jogszabály szerint a rögzített árfolyam alkalmazási időszak utolsó időpontja előtt legalább  60 nappal írásban jelezni kell a finanszírozónak, hogy rá ne alkalmazzák a 15 százalékos szabályt. Ezen időpont elmulasztása esetén a bank automatikusan futamidőt hosszabbít, ha a tartozás persze ezt indokolja.

 

devizahitel törlesztőrészlet hiteltörlesztés OCHC kezesség kamat hitel center
Kapcsolódó cikkek