Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke elmondta: a pénztárakat tömörítő érdekképviseleti szervezet értetlenül áll az elmúlt napok kormányzati megnyilvánulásai előtt, amelyek sok esetben nélkülözik a tényeket, vagy valós tényeket tüntetnek fel hamis színben.
A szövetség indítványozza, hogy a miniszterelnöki megbízott hozza nyilvánosságra mai kijelentéseinek alapját képező számítások metodikáját és az annak alapját képző adatsorokat. A szövetség ugyanis az elmúlt időszakban már többször jelezte a kormányhoz közelálló kutatóintézeteknek, hogy hibás számítási metodikát alkalmaznak, amikor a magánpénztári rendszer államháztartásra gyakorolt hatását próbálják megbecsülni. Ha ugyanis megvizsgálták volna a PSZÁF 1998 és 2010 közötti idősorait, látható, hogy ebben az időszakban közel 160 ezren visszaléptek az állami rendszerbe, ami jelentős torzulásokat eredményez a kormányzati számításokban. A tévedés mértékét azonban a Stabilitás a számítás alapját képező tényleges adatsorok nélkül sajnálatos módon nem tudja megbecsülni.
A megbízott állítása szerint a „vizsgálat kiterjedt arra, hogy mekkora lett volna a magán-nyugdíjpénztárak vagyona a múlt év végén akkor, ha a befizetéseket 13 évig tisztán állampapírban tartják. Az eredmény: a tényleges 3.160 milliárd forint helyett 700 milliárddal több, azaz 3.860 milliárd forint lenne a ” Ez a számítás csak abban az esetben lenne igaz, ha a pénztárak a működésük 12 éve alatt mindig egyforma cashflow-val rendelkeztek volna (minden évben ugyanannyi lett volna a tagdíj, azaz nem nőtt vagy nem csökkent volna) és a hosszú lejáratú állampapír index (MAXC) minden nap egyformán emelkedett volna. Ebben az esetben lehetne csak azt mondani, hogy a piaci értéknek meg kellett volna duplázódnia.
De ez az ideális helyzet soha nem állt be: például a tagdíjakat 1998-ban 6 százalékon befagyasztották, és kisebb-nagyobb mértékben a magánpénztári rendszer indulásától folyamatos volt az állami rendszerbe visszalépők száma. Ennek tetőpontját 2009. év jelentette, amikor 62 ezer 52 év feletti ember tért vissza vagyonával együtt az állami rendszerbe. Ráadásul a pénztáraknak nem csak az ismert kifizetési (garancia díj, tagnyilvántartás, felügyeleti díj) kötelezettségei, hanem likviditás-tartási kötelezettsége van, azaz nem minden pénzt fektethet be, a likviden tartott eszközökön pedig nyilvánvalóan más hozam érhető el. Nem beszélve arról, hogy a mindenkori kormányzat rendeletekben határozta meg a befektetések kereteit, amikor rendelkezett a befektetési eszközök nagyságáról az egyes portfóliókban.
A magán-nyugdíjpénztári rendszer alapvetően abból a célból lett létrehozva, hogy a pályakezdők 40 év munkaviszony után az állami TB nyugdíjból kapott 75 százalékos nyugdíjuk feletti részt a magánpénztári rendszerből kapják. Magyarán ennyi ideje lett volna egy pénztárnak a befizetésekből felhalmozódó egyéni vagyon befektetésével hozamokat elérni. Ha viszont a felhalmozási időszak negyedénél készítünk kasszát, mint ahogyan most ezt a kormányzat 12 év működés után megteszi, óhatatlanul rosszabb eredmény jön ki.
Nem ad valós képet a reálhozamban nem részesülő tagok számáról az a kormányzati kommunikációs sem, amely elhallgatja, hogy a kifizetésben nem részesülő volt pénztártagok mintegy 40 százalékának semmilyen befizetése nem volt. Az összkép azonban a pénztárakra nézve így is kedvező, hiszen a tagok 81 százalékánál pozitív reálhozamot értek el 1998 és 2010 között, az egy tagra jutó átlagos reálhozam pedig meghaladta 76 ezer forintot.
