Árukapcsolás nagy kamatokkal
Akár két számjegyű betéti kamatokat is elérhetnek azok az ügyfelek, akik a hazai bankok kombinált betétei között válogatnak: a piacon már létezik 11 százalékos éves kamatra vonatkozó ajánlat is. A gáláns ajánlatok megjelenése ugyanakkor nem véletlen: a jegybanki alapkamat és a bankközi kamatláb (Bubor) emelkedése, illetve a hitelintézetek forráséhsége nyomán a klasszikus lekötött betéteknél komoly emelkedő trend indult el az elmúlt hetekben-hónapokban, amelyet a versenyképesség fenntartása érdekében a kombinált konstrukcióknál is követni kellett.
A két számjegyű kamat persze nincs ingyen, és a szolgáltató szempontjából is kifizetődő. Egyrészt a kiemelt kamat egy periódusra jár az ügyfélnek, másrészt a betétesnek a befektetési részben be kell szállnia hosszú lejáratú megtakarításba is. Ezzel együtt nem jár rosszul a kombinált betétet választó ügyfél sem, hiszen igen attraktív kamathoz juthat, illetve ha jól választja meg a befektetési terméket, azon is versenyképes hozamot érhet el.
A kombinált megtakarítások piaca a kínálatot tekintve jelenleg semmiképp sem nevezhető túlzsúfoltnak, ennek ellenére mindenképpen akadnak figyelemre méltó ajánlatok a palettán.
A CIB két kombinált konstrukciót tart a kínálatában, CIB Betétmix Duó és Trió néven. Ezek lényege, hogy a betéti rész mellett az ügyfélnek a bank által megjelölt – egyébként igen széles – palettából kell egy, illetve két elemet kiválasztania. A magasabb – akár 10 százalékos – kamat természetesen akkor érhető el, ha a megtakarító a Trió nevű változatot választja, és két konstrukciót emel ki a kínálati listából, amely a megszokottnak tekinthető befektetési alapok és kötvény mellett például lakás-takarékpénztári szerződés megkötését is tartalmazza opcióként.
Az Erste Bank két betéti konstrukció keverékét ajánlja ügyfeleinek, akik egy rövid és egy hosszabb távú betét között oszthatják meg pénzüket. A BetétPáros névre keresztelt terméket azoknak ajánlja az Erste, akiknek megtakarításuk egy részére néhány hónap múlva szüksége lesz, de nagyobb részét hosszabb távra tudja nélkülözni, kedvező kamatot elérve ezzel. Az Erste BetétPáros egy 3 hónapos és egy 12 hónapos futamidejű, ismétlődő lekötött forintbetét egyidejű, együttes igénybevételét jelenti. A háromhavi betét kamata az első kamatperiódusban évi 11, a 12 havi betété pedig 7 százalékos. Az arány az ügyfél részére adott: az elhelyezett pénz 30 százalékát teheti a rövid, 70 százalékát pedig a hosszú részbe. További feltételt jelent, hogy a két elembe együttesen legalább 500 ezer forintot kell invesztálni, ekkor a rövid betétbe értelemszerűen 150 ezer forint kerül.
Az MKB bank Kóstoló Betét nevű konstrukciójának nem titkolt célja, hogy az eddig csak hagyományos, lekötött betétben gondolkodó ügyfeleket értékpapír-befektetésre ösztönözze. A konstrukciót ugyanis azoknak az ügyfeleknek kínálják, akik sem tartós befektetési, sem nyugdíj-előtakarékossági számlával (tbsz, nyesz) nem rendelkeznek az MKB-nál, illetve értékpapírszámlájuk sincs még a hitelintézetnél. A Kóstoló Betétnél a pénz 90 százaléka kerül 3 hónapos betétbe, 10 százalékot pedig az MKB VIII. kötvénybe helyez el a hitelintézet. A befektetendő összeg legalább 100 ezer forint, vagyis elvben akár 10 ezer forintos kötvénybefektetést is eszközölhet az ügyfél.
Betéti mixek: viselhető kockázat, magas kamattal
A kombinált betétek lényege, hogy az ügyfél a szolgáltatónál elhelyezni kívánt pénzét két részre bontja. Az egyik részt lekötött betétben helyezi el rövid futamidőre, a másik részt pedig valamilyen, a szolgáltató által ajánlott megtakarítási termékbe fekteti be. Ez utóbbi lehet kötvény, befektetési alap, életbiztosítás is, a lényeg, hogy az esetek döntő többségében az adott bankcsoport saját, hoszszú futamidejű termékéről van szó. A betét és a befektetési termék arányát többnyire meghatározzák a bankok, vagy legalább előírják a betét maximális, vagy a befektetési rész minimális arányát.Az ügyfél szempontjából két fő ok miatt előnyös a kombinált megtakarítás: egyrészt a piacon általánosnál nagyobb kamatot kaphat a betéti részre, másrészt szerencsés esetben vonzó hozamot érhet el a befektetési részen is. A pénzügyi szolgáltató pedig azért jár jól, mert az ügyfeleit az értékpapír jellegű befektetések felé tudja terelni, illetve hosszú távú forrásokhoz juthat.
Barát Mihály Betéti mixek: viselhető kockázat, magas kamattal A kombinált betétek lényege, hogy az ügyfél a szolgáltatónál elhelyezni kívánt pénzét két részre bontja. Az egyik részt lekötött betétben helyezi el rövid futamidőre, a másik részt pedig valamilyen, a szolgáltató által ajánlott megtakarítási termékbe fekteti be. Ez utóbbi lehet kötvény, befektetési alap, életbiztosítás is, a lényeg, hogy az esetek döntő többségében az adott bankcsoport saját, hoszszú futamidejű termékéről van szó. A betét és a befektetési termék arányát többnyire meghatározzák a bankok, vagy legalább előírják a betét maximális, vagy a befektetési rész minimális arányát.
Az ügyfél szempontjából két fő ok miatt előnyös a kombinált megtakarítás: egyrészt a piacon általánosnál nagyobb kamatot kaphat a betéti részre, másrészt szerencsés esetben vonzó hozamot érhet el a befektetési részen is. A pénzügyi szolgáltató pedig azért jár jól, mert az ügyfeleit az értékpapír jellegű befektetések felé tudja terelni, illetve hosszú távú forrásokhoz juthat.-->