Bízik az agráriumban az OTP Bank
(A támogatás harmadik éve ugyanis már az új uniós finanszírozási ciklusra esik). További előnye, hogy szabad felhasználású, és nincs szükség minden évben újabb hitelbírálatra sem. A hitelt a társas vállalkozások mellett azok az őstermelők, családi gazdaságok és egyéni vállalkozók is igénybe tudják venni, akik minimum 30 hektáron gazdálkodnak.
„A hazai mezőgazdaság legfontosabb komparatív előnyei a termőföld magas aránya, a kedvező éghajlat és a vízkészlet, amelyek kihasználásával jelentős tőkét lehet kovácsolni. Ehhez azonban beruházásokra és fejlesztésekre van szükség, amelyekkel mérsékelhetők az olyan külső kockázati tényezők, mint a szélsőséges időjárás, amely következtében évente 10 milliárd forint nagyságrendű elemi kár keletkezik a mezőgazdaságban” – mondta el Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Hozzátette: az OTP Bank az agrárvállalkozások finanszírozásában is jelentős szerepet játszik, és tovább szeretné erősíteni a pozícióját ezen a téren. A törekvés sikerét jelzi, hogy bár a múlt év első kilenc hónapjában az ágazat fennálló hitelállományában 0,5 százalékos csökkenés volt megfigyelhető, ezzel szemben az OTP Bank hitelállománya tavaly több mint 22 százalékkal nőtt. Az idén – annak ellenére, hogy már magasabb a bázis – a bankcsoport hasonló mértékű, legalább 20 százalékos hitelállomány-növekedéssel számol.
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint tavaly a mezőgazdaság termelési volumene és az értékesítési árak is emelkedtek, így a mezőgazdaság teljes kibocsátásának értéke folyó áron 26 százalékkal növekedett. A növénytermesztés kibocsátása az erős volumen- és áremelkedésnek köszönhetően 37 százalékkal, az állattenyésztésé pedig – az áremelkedés révén – csak 13 százalékkal emelkedett. A bruttó hozzáadott érték 48 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 75 százalékkal volt magasabb, mint 2010-ben.


