Nehéz időszak következik a lakásbiztosítási piacon
A kedvezőtlen makrogazdasági környezet, az alig mozgó ingatlanpiac nem használ a lakásbiztosításokban érintett biztosítók idei kilátásainak sem. A fizetőképes kereslet csökkenésével ugyanis komoly mértékű növekedésre nem lehet számítani, és gyakorlatilag nincs olyan tényező, amely elősegítené a nagyobb ügyfélaktivitást.
Mindezek alapján a biztosított állomány darabszámában stagnálásra számíthatunk a piac egészét tekintve – de a csökkenés sem zárható ki –, amellyel együtt jár az állománydíj csökkenése vagy legfeljebb infláció alatti növekedése is.
A hitelezési és lakásépítési piac beindulása nem várható 2012-ben sem, így az értékesítésben továbbra is előnyt élveznek a saját hálózattal rendelkező, az üzletkötést aktívan generáló nagy társaságok: legalábbis a bankfiókokban a hitelezés adta élethelyeztet „kihasználó” üzletkötéssel összevetve.
A biztosított lakások számánál szintén stagnálással kell számolnunk, ez azt jelenti, hogy az változatlanul 3,1 millió környékén mozoghat. Ez a 4,2 milliós magyar lakóingatlanpiachoz viszonyítva jelenleg 74 százalékos telítettséget jelent – a nyaralókat is beleszámítva nagyjából 70,5 százalékosat –, és a kilátások alapján ebben sem várható komoly előrelépés.
2011-ben a biztosítási szakma 100,14 milliárd forint állománydíjjal zárt, ez 2,7 százalékkal több, mint a 2010-es állománydíj: ez a növekedési ütem viszont a 4,1 százalékos inflációs rátát figyelembe véve reálérték-csökkenés.
A jelenlegi, biztatónak semmiképpen nem nevezhető környezetben nagyon fontos, hogy a biztosítótársaságok időben és jól reagáljanak a piaci körülményekre annak érdekében, hogy – részben az ügyfél-elégedettséget tovább növelve – megtartsák vagy növeljék piaci pozícióikat. Bár mint mindenhol, az árképzés a lakásbiztosításoknál is meghatározó tényező – ez az internetes alkuszok térnyerése miatt is igaz –, meggyőződésem, hogy ezen a piacon is azok a szereplők lehetnek sikeresek, akik kellően széles szolgáltatási palettával és magas színvonalú kiszolgálással igyekeznek és képesek jelen lenni a piacon.
Az Aegon Biztosító éppen ennek a törekvésnek a részeként dolgozta át a lakásbiztosítási vezértermékét, amelyet Lakás és Szabadidő Biztosítás (LSZB) Plusz néven május elsejével vezet be a piacra. Az LSZB Plusz egyik újdonsága az elődjéhez képest az All-risk kiegészítő biztosítás, amely több, az elődjénél nem fedezett káreseménynél is téríti az ügyfél kárát. Így például az All-risk változat szakít a több évtizedes hazai gyakorlattal és bevállalja a belvíz okozta károkat, de olyan egyéb károkat is, amelyek a hagyományos biztosítási formákban nem megoldhatók. Így például térít tűzkárokat akkor is, ha a tűz nem terjed tovább, ha a felhőszakadás a festésben, burkolatban okoz kárt, vagy éppen ha földcsuszamlás, kő- és földomlás miatt a támfalban, rézsűben vagy egyéb műtárgyakban kár keletkezik. Az LSZB Plusz másik fontos újdonsága az adatmentés-biztosítás, amely a háztartási ingóságként biztosított merevlemezek vagy flash memóriák sérülésére nyújt fedezetet: e szolgáltatás nyújtásában az Aegon partnere a Kürt Zrt. A gépjármű assistance szolgáltatás a járművek lerobbanása, meghibásodása esetén nyújt útközbeni segítséget a gépjárművezetőnek, utasainak (autómentés, mesterküldés, szállásköltség, csereautó).


