Pénz- és tőkepiac

Kgfb: Tovább estek a tarifák

Az idei kampányban az átlagdíj már csak 11 ezer forint. Az Aegon szerint akkor jók a tarifák, ha azokkal rá lehet venni az ügyfeleket más biztosítások megkötésére is. Budapesten jól áll az Aegon a kampányban, országos szinten a K&H-t választják a legtöbben.

A keresztértékesítésen van a fő hangsúly az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban – mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján.

A szakember szerint az idei kampányban a kiegészítők már jóval fontosabbak, mint a puszta árak, amelyek egyre mélyebb szintre süllyedtek. A Kötelező.hu adatai szerint az eddig megkötött új biztosítások átlagdíja már csak 11 ezer forint, ami 12 százalékkal alacsonyabb a tavalyi 12500 forintos átlagnál. A többi alkuszcég, így a PBA és a Biztosítás.hu szintén 11 ezer forintos átlagdíjat számoltak az idénre.

Az Aegon ugyanakkor csak ésszerű határokon belül kíván beszállni a versenybe – hangsúlyozta Szombat Tamás. A szakember szerint akkor számít jónak egy biztosító kgfb-tarifája, ha azáltal az ügyfelet sikerül más biztosítások megkötésére is rávenni. Az Aegonnál épp ezért az idén azok kaphatnak kiemelt kedvezményt, akik más termékekre is szerződnek a biztosítónál.

Ötven százalékos díjengedményt kaphatnak a kgfb-tarifából azok, akik a gépjármű-biztosítással egyszerre, vagy legfeljebb 60 nappal korábban új lakásbiztosítást kötnek a cégnél, és szintén féláron kaphatják meg a kötelezőt azok, akik életbiztosítást kötnek a társaságnál a kgfb mellé.
Mivel a cégnél az új ügyfelek számára elérhető legalacsonyabb kgfb-tarifa évente 7008 forint, az új lakásbiztosítást vagy életbiztosítást kötők akár 3500 forint körüli áron is hozzájuthatnak már a kötelezőhöz.

Az Aegon egyébként – akárcsak tavaly – az éves díj összegéhez képest nem százalékarányosan határozza meg a partnerkedvezmények többségét, hanem fix összegű árengedményt ad, egy meglévő lakásbiztosítás például 5 ezer, egy meglévő casco vagy vagyonbiztosítás 2500 forinttal csökkenti az éves díjat. Olcsóbb a kgfb annak is, aki megad egy e-mail címet, és annak is, aki éves díjfizetést vállal folyószámláról.

A kgfb mellé köthető kiegészítő biztosítások palettája bővült az idén. Az autósok biztosíttathatják az autóban szállított gyerekfelszereléseket, a szabadidős felszereléseket, köthető a cégnél vadkár-, kátyúkár- és rágcsálókár-biztosítás is, a rendszám- és a forgalmi engedély pótlására is lehet biztosítást kötni, valamint utas- és kisállat balesetbiztosítás, és természetesen assistance szolgáltatás is igényelhető a kötelező mellé. Ezek éves díja 1200-5004 forint között van évente.

Az Aegon az idén a budapesti ügyfeleknek kínált a korábbinál lényegesen kedvezőbb díjakat, és az alkuszcégek első napok alapján összeállított adatai szerint a szerzési versenyben jól áll: a Biztosítás.hu szerint például arányaiban véve kevesebben mondják fel aegonos kgfb-jüket, mint amennyien leszerződnek velük. A PBA szerint is jól áll Budapesten az Aegon, országos szinten viszont a szerzési versenyt az alkuszcégek szerint az idén a két évvel ezelőtti nyertes, a K&H vezeti, a második helyen a Wáberer áll, de jól áll a Köbe és a Genertel is a versenyben.

Mivel az új ügyfeleknek a biztosítók jellemzően alacsonyabb díjakat kínálnak, nagyon sok az újrakötés is, a Kötelező.hu adatai szerint a váltók mintegy fele a korábbi biztosítójához szerződik vissza, náluk az átlagos megtakarítás 6600 forint.

Az átlagos magyar autós szürke vagy ezüstmetál autót vezet, ami a legtöbb esetben Opel márkájú és átlagosan 12 éves – ismertette kilenc kelet-közép-európai országban készült felmérése alapján a Generali PPF Holding (GPH). Az Opel nem csak nálunk népszerű, Bulgáriában, Horvátországban, Lengyelországban, Romániában és Szerbiában is a biztosított autók 8-17 százalékát ez a márka adja.

A GPH felmérése alapján az kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) az Opelé az első hely 13 százalékkal, a második helyen a Suzuki áll 11 százalékkal, míg a fiktív dobogó harmadik fokán a Volkswagen parkol, 8,7 százalékos aránnyal. A casco-biztosítások között a Suzuki lekörözte az Opelt, itt a sorrend: Suzuki (15,4 százalék), Opel (15,3 százalék), és Ford (13 százalék).

Az itthon népszerű márkák a GPH többi leányvállalatánál is hasonlóan jól szerepelnek: az Opel például csak Csehországban és Szlovákiában nem jutott be a top5-be a kgfb esetén. Az egyetlen olyan márka, amely minden országban a legjobb háromban szerepel, a Volkswagen, de ez is csak a kgfb esetén, a cascóval biztosított autók között nagyobb változatosság figyelhető meg.

kgfb-tarifa biztosítási piac K&H aegon magyarország PBA Wáberer
Kapcsolódó cikkek