Csökkennek a hitelállományok
A korábbi években viszont sokat szigorodtak a kölcsönök feltételei, ami miatt most is nehezebb hitelhez jutni. A jegybank szerint ezért érdemben csökkent a hitelképes cégek köre. Az idei első negyedévben egyébként 666,3 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki a bankok a vállalatoknál, ami jóval magasabb a 2012 és 2011 első negyedévében tapasztaltnál.
A vállalatokra a tanulmány szerint nem jellemző, hogy a banki finanszírozást más forrásokkal váltanák ki. Kötvénykibocsátással például csak a nagyvállalatok egy szűk köre késes élni. Szintén csak egy szűk nagyvállalati körre, illetve a külföldi anyacéggel rendelkező vállalkozásokra jellemző, hogy külföldi banki hitelekhez jutnak hozzá.
A vállalatokhoz hasonlóan a háztartásoknál is folytatódott az első negyedévben a hitelállomány leépülése. Az első három hónapban 123 milliárd forinttal csökkent a hitelek volumene, ami egyrészt a válság előtt folyósított hitelek tőketörlesztésének, másrészt az új kihelyezések alacsony mértékének tulajdonítható. Pedig a bankok folyamatosan enyhítik a hitelek feltételeit, sőt további lazításokat terveznek, és a teljes hitelköltség-mutatók is csökkennek. A kamatszint viszont nemzetközi összehasonlításban még mindig magas, a kamatfelár a lakáshiteleknél még 5 százalék fölött van. Szintén gátolja a hitelezést, hogy a lakáshiteleknél a hitelfedezeti arány alacsony, átlagosan 50 százalék körül van, miközben a végtörlesztés előtt még 60 százalékon állt a ráta.
Indul az MNB-program
A jegybank szerdán aláírta a végleges szerződést a kereskedelmi bankokkal a kis- és középvállalkozások (kkv) hitelezését szolgáló, 750 milliárd forintra növelt hitelkeretről, így már nincs akadálya a hitelezésnek - jelentette be tegnap Balog Ádám, a jegybank alelnöke. Óvatos becslés szerint a program 0,2-0,5 százalékponttal járulhat hozzá a GDP emelkedéséhez 2014 végéig - mondta az alelnök. Közlése szerint a nagy érdeklődés miatt emelték meg a keretet: a bankok a korábban meghirdetett hitelkeretet 2,5 szeresen túljegyezték.


