BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európába érkezett az új kínai villanyautó, az árával máris hódít

A kínai Xpeng több piacon is megkezdte új modelljének bevezetését. A P7+ globális bevezetésében Európa kiemelt szerepet játszhat.

A kínai autógyártó, az Xpeng hivatalosan is elindította az új Xpeng P7+ nemzetközi kiszállításait több piacon. Németországban az elektromos szedán 46 600 eurós (mintegy 17,7 millió forint) indulóáron érhető el, amivel már a rendelési fázisban is élénk érdeklődést váltott ki a vásárlók körében – számolt be az Origo.

Baku,,Azerbaijan,-,05.29.2024:,Super-long,Range,Xpeng,P7
Az Európába érkező Xpeng P7+ / Fotó: Scotomania / Shutterstock

A cég tervei szerint az új elektromos szedánt 36 országban és régióban kínálják majd, és már most egyértelműnek tűnik, hogy Európa kiemelt szerepet kap a globális bevezetésben.

Az Xpeng a hatékonyságra koncentrál

Az e-Cars cikke tisztázza a névhasználatot: a P7 már régóta az Xpeng kínálatának része, és egy közel öt méter hosszú, felső középkategóriás szedánt jelöl. Az új generációnál a gyártó két külön modellt vezetett be a P7 név alatt. Az új P7 sportosabb, dinamikusabb irányt képvisel, míg a P7+ inkább a praktikumra, a családi használatra és a hatékonyságra fókuszál.

Az európai piacra szánt példányok – a G6 és G9 SUV-modellek mellett – Graz városában készülnek, ahol a Magna gyártja őket. 

Európában az Xpeng a P7+-t kizárólag tisztán elektromos kivitelben, három változatban kínálja, míg Kínában elérhető egy hatótávnövelős, belső égésű generátorral kombinált verzió is. Az európai modellváltozatok LFP-akkumulátort kapnak, amely támogatja az 5C-s ultragyors töltést, így a töltöttség akár 12 perc alatt elérheti a 80 százalékot.

Az Xpeng a hatékonyságra és az alacsony fogyasztásra helyezi a hangsúlyt, ennek eredményeként a P7+ akár 530 kilométeres szabványos hatótávot kínál a legnagyobb, 74,9 kilowattóra kapacitású akkumulátorral.

Ahogy beszámoltunk róla, a kínai elektromos autógyártó cég nemrégiben bejelentette, hogy idén elkezdi saját robotaxijának tesztelését Kantonban és más kínai városokban. Az Xpeng egy új humanoid robotot is bemutatott, amelynek tömeggyártását 2026 végére tervezik. A kínai vállalat technológiai fejlesztései az egyik fő riválisának számító Tesla példáját követik, és már nem pusztán elektromos autógyártó cégként kívánja pozicionálni magát.

Eközben a Volkswagen megelőzte a Teslát Európában – erről itt olvashat bővebben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.