BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghosszabbították az árrésstopot – a szerbek már tudják, amit a magyarok még nem

A szerb kormány január 29-én módosította a rendeletet, amely eddig megtiltotta, hogy a beszállítók megemeljék az áraikat. A döntéssel a szerb kormány a bejelentések szerint nagyobb mozgásteret hagy a piac szereplőinek.

A rendelkezésre álló adatok szerint januárban az infláció éves szinten Szerbiában 2,7 százalékot tett ki. Ez már a jegybank által kijelölt (3 plusz/mínusz 1,5 százalék) sávban van. Tavaly év közben az infláció átlagos szintje 3,8 százalékot tett ki.

szerb
Szerb kormánybejelentés: nagyobb mozgásteret hagynak a piac szereplőinek / Fotó: ToskanaINC / Shutterstock

A részletes, termékcsoportokra és egyebekre vonatkozó januári adatokat a statisztikai hivatal nem tette még közzé, de minden jel arra utal, hogy

a közműszolgáltatások 5-10 százalékos év eleji drágulása ellenére a pénzromlás üteme nem ugrott meg.

Valószínűleg ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szerb kormány megszüntette a beszállítókra vonatkozó rendeletet. A kiskereskedelmi árrésstop és a rejtett díjak korlátozása továbbra is érvényben maradt. A várakozások szerint a korlátozás megszüntetése nem hoz drágulási hullámot. Az árak alakulását azonban természetesen továbbra is figyelemmel kísérik, ha szükséges, meghozzák a megfelelő rendeleteket is.

A szerb kormány január 29-én módosította a rendeletet, amely eddig megtiltotta, hogy a beszállítók megemeljék az áraikat. Addig a kiskereskedelemmel foglalkozók szállítói legfeljebb a 2025. augusztus 1-jén érvényes árakon számlázhattak. Ugyanakkor 

a kereskedelmi árrésekre továbbra is érvényes a korlátozás, az árrés felső határa meg van szabva. 

Az árstopot azért vezette be az állam, mert egyes kereskedelmi láncok előre megemelték áraikat, arra számítva, hogy megmarad az infláció, illetve így extra nyereségre is szert tehettek. Mostanra megmutatkozott, hogy ez az intézkedés az olyan termékek esetében fenntarthatatlan, amelyek ára normális körülmények között is ingadozik. Ilyenek a szezonális zöldségek és a gyümölcsök.

A döntéssel a szerb kormány a bejelentések szerint nagyobb mozgásteret hagy a piac szereplőinek. A kereskedelmi miniszter azonban jelezte, amennyiben ismét piaci zavarok jelentkeznének, az állam napokon belül interveniálni fog.

Elemzők szerint a korlátozás eltörlése nem jelent egyben drágulást. Egyes termékek ára emelkedhet, másoké akár csökkenhet is. A bejelentések szerint a mostani szabályozás február 28-ig érvényben marad, és készülnek azok az új törvények, amelyekkel hosszú távon rendeznék a szektor szabályozását.

Kormányinfó: Gulyás Gergely közölte, napokon belül eldől az árrésstop sorsa – jelentős cég ment neki az intézkedésnek
A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely. A miniszter az árrésstop jövőjéről, az infláció alakulásáról és az energiatároló-pályázat keretének megemeléséről is beszélt, hangsúlyozva: a kormány célja, hogy minden pályázó támogatáshoz jusson.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.