Spekulációt szagolnak: gyanús kanyart vett a magyar call center cég, így lehet nagyot keresni?
Különösebb hír nélkül csapdos az eSense kurzusa. Pénteken 5-10 százalékos mínusszal vezette a BÉT-vesztesek listáját a magyar call center piac meghatározó szereplője. Ráadásul a napon belül 20-30 milliós forgalom jelentősnek mondható a kispapírok körében. A fórumozó kisbefektetők spekulációt gyanítanak.

Spekuláció húzódhat az árfolyammozgás mögött
Péntek délelőtt 1400 forintról 1200 forintig süllyedt az eSense árfolyama. Itt már megjelentek a vásárlók, ebédidőben 1200 és 1250 forint között sávozott egy órát a kurzus, majd felfelé indult.
A fórumozó kisbefektetők napok óta tartó spekulációt véltek felfedezni a kötéslista alapján. Mondván,
csak azért adják a részvényt, hogy aztán olcsóbban belevehessenek.
Még három hétig nyitott a Calypso ajánlata
Január 26-án nyílt meg a Calypso kötelező nyilvános vételi ajánlata:
- a Calypso Holding részvényenként 1089,76 forintot ajánl,
- az ajánlat február 25-én 12 órakor zárul.
A vételi ajánlat még az 1200 forintos árszinten is diszkontízű.
A Calypso a társaság 55,1 százalékos tulajdonosa. A közkézhányad 28,09 százalék.
Tavaly már osztalékot is fizettek
Az eSense a magyar call center piac meghatározó szereplője, tevékenységi köre felöleli a kimenő és bejövő telefonhívások kezelésének teljes palettáját. Tavalyelőtt az egy részvényre jutó eredmény 53,90 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 25,36 forinttal. Az éves EBITDA tavalyelőtt 812 millió forint lett, szemben az előző évi 362 millióval.
A tavalyi első fél évben 46,62 forint volt az egy részvényre jutó eredmény,
szemben a bázisidőszak 21,81 forintjával.
A korábbi években alvó papírként üzemelő eSense árfolyama 500 forint közeléből futott a mostani szintekre az elmúlt másfél évben. Tavaly tavasszal már
az osztalékrali is tapintható volt,
hiszen május 7-én 800 forint feletti árszinten fizetett részvényenként 50 forintot a társaság. Ami bő 6 százalékos, vonzó osztalékhozamot jelentett.


