Pénz- és tőkepiac

Az IMF és az európai válságkezelés

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) nem azért hozták létre, hogy folyamatosan az európai gondok megoldását segítse, ezért a washingtoni székhelyű szervezet később visszatérhet elsődleges feladataihoz.

Az euróövezeti válságkezelés egyik meghatározó szereplője erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásban megjelent interjúban beszélt, amelyben leszögezte: "megfelelő" az IMF részvétele a görög mentőcsomag kialakításában.

Wolfgang Schäuble nyilatkozata egybecseng Klaus Regling, az ESM állandó euróövezeti mentőalap vezetőjének pénteki kijelentéseivel, amely szerint bár rövid és középtávon az IMF-fel együtt kell dolgozni az euróövezeti mentőcsomagokon, hiszen a valutaalap rendelkezik a legnagyobb tapasztalattal e téren, de hosszabb távon az euróövezeti államoknak maguknak kell kialakítaniuk az ilyen programokat.

Az IMF euróövezeti szerepvállalása azt követően került előtérbe, hogy a szervezet egy május végén kiszivárgott jelentésben élesen bírálta a görög válságkezelés módját. A valutaalap az euróövezetre terhelte a felelősséget, amiért hagyták, hogy a görög állam csak 2012-ben strukturálja át adósságát. A valutaalap szerint már korábban nyilvánvaló volt, hogy le kell írni a görög államadósság egy részét. Simon O''Connor, Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője később leszögezte, hogy a bizottság "alapvetően nem ért egyet" azzal a véleménnyel, hogy helyesebb lett volna 2012 májusa előtt átütemezni a görög adósságot.

Pénteken Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója elégedetten nyilatkozott az Európai Bizottsággal, illetve az Európai Központi Bankkal ápolt kapcsolatról. "A trojka kapcsolata szokatlan és kivételes, ahogy a válság is az" - mondta, hozzátéve: "nagyon elégedett vagyok az együttműködéssel".

 

görög válság IMF olli rehn Lagarde
Kapcsolódó cikkek