A vártnál jobb amerikai makroadatok gyengítették a forintot
Pénteken délután a vártnál jobban alakuló amerikai munkapiaci adatok hatására – melyek közelebb hozhatják a QE3 program végét - a forint jelentősebben gyengült az euróval szemben. A hazai deviza elmúlt héten látott mozgásai összességében ismét megerősítették, hogy amennyiben a nagy jegybankok tartósan is fenntartják a mostani laza politikájukat, az fontos támasza lehet a forintnak. Tartósan 290 alá erősödő forintot viszont továbbra sem valószínűsítünk, elsősorban az ismét csökkenő magyar jegybanki alapkamat várakozásoknak köszönhetően.
Az állampapírok másodlagos piacán a hét utolsó napján jelentősebb mértékben csökkentek a hosszú oldali hozamok. A héten a csütörtöki kötvényaukciók lehetnek leginkább fókuszban.
Nemzetközi helyzetkép:
A nemzetközi devizapiacon a pénteki vártnál jobb amerikai foglalkoztatottsági adatok után ismételten a QE3-mal kapcsolatos spekulációk kerültek a középpontba. A jelentős foglalkoztatottság-bővülésről szóló adatok megjelenése után a dollár hirtelen erősödni kezdett az euróval szemben, s az EURUSD árfolyam 1,2914-ről 1,2829-ig csökkent. Erősödéssel kezdték a kereskedést a vezető tengerentúli börzék, majd rövid időre elbizonytalanodtak, aztán újból elindultak felfelé, és végül emelkedéssel zárták a kereskedést (Dow 0,98 százalék, Nasdaq 1,03 százalék, S&P500 1,03 százalék). A Dow Jones legtöbb komponense a pozitív oldalon zárta a napot, kiemelkedően teljesített az American Express (2,4 százalék) és a JP Morgan (2,4 százalék). Újra fókuszba kerülnek a vállalati eredmények, mert a tengerentúlon ma veszi kezdetét a második negyedéves gyorsjelentési szezon. A szokásokhoz híven most is az Alcoa jelent elsőként, az elemzők 5,86 milliárd dolláros bevételt és 6 centes részvényenkénti profitot várnak. Nagyon gyengén sikerült a pénteki kereskedés a nyugat-európai börzéknek (FTSE100 -0,71 százalék, DAX -2,36 százalék, CAC40 -1,45 százalék). Ázsiában a Hang Seng 2,19 százalékot, a Shanghai index 2,15 százalékot, míg a Nikkei 1,4 százalékot esett a hét első kereskedési napján. A kínai kabinet pénteki nyilatkozata arra utalt, hogy szigorítanák a vagyonkezelési termékek felügyeletét, és szigorúbban szabályoznák a többletkapacitásokkal rendelkező iparágak hitelezését. A mai nap legnagyobb árfolyamesését elkönyvelő részvények a bank és az ingatlan szektorba tartoztak, de a csökkenő nyersanyagárak hatására a bányavállalatok esetében is csökkenés volt megfigyelhető. Az árupiacon az arany árfolyama pénteken, a likviditásbővítés ütemének visszafogásáról szóló spekulációk hatására 1.250 dollárról 1.233 dollárra esett. Ma a csökkenés még tovább folytatódott, és reggelre 1.221 dollárra csökkent a nemesfém árfolyama. A WTI típusú olaj ára 101,09 dollárról 103,22 dollárra ugrott, ahonnan ma egy enyhe csökkenés figyelhető meg. Az emelkedő olajár hátterében a vártnál jobb amerikai foglalkoztatottsági adatok és az Egyiptommal kapcsolatos félelmek állnak, melyek azt követően erősödtek fel ismételten, hogy lezárták a Gázával közös határszakaszt. Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.
Friss hazai és nemzetközi hírek:
Az USA-ban a mezőgazdasági szektoron kívül foglalkoztatottak száma 195 ezerrel bővül júniusban a várt 165 ezer helyett, miközben az áprilisi és májusi adatokat felfelé módosították. A munkanélküliségi ráta a várt 7,5 százalékra való csökkenés helyett a májusi 7,6 százalékon stagnált.
A Fitch Ratings hitelminősítő nyilatkozott Ciprussal kapcsolatban, az egy hete bejelentettet szelektív csőd kategóriából „CCC”-re javította az ország besorolását. Portugália besorolásának kilátását az eddigi stabilról negatívra rontotta az Standard & Poor’s hitelminősítő.
USA: a szokásosnál üresebb lesz a héten a makronaptár a tengerentúlon. Szerdán a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét olvashatjuk, majd csütörtökön a szokásos heti munkanélküliségi statisztikák esedékesek. Pénteken a termelői árak júniusi adatát és a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének előzetes júliusi adatait teszik közzé.
Magyarország: Az előttünk álló héten kedden teszi közzé a KSH az előzetes májusi külkereskedelmi adatokat, melyekből kiderülhet hogy az ipar várttól elmaradó teljesítménye vajon nyomot hagyott-e az exportnövekedési statisztikákon is. Szerdán a Monetáris Tanács júniusi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét olvashatjuk. Majd csütörtökön a júniusi fogyasztói inflációs adatok közzététele esedékes. Várakozásunk szerint minimális mértékben emelkedett az éves index, 1,9 százalékra a májusi 1,8 százalékról. A továbbra is jóval a 3 százalékos jegybanki cél alatt lévő inflációs index fundamentális oldalról fontos támasza maradhat az esetleges további jegybanki kamatcsökkentéseknek.

