BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ugyanannyi kárra többet fizetett ki tavaly a Generali Biztosító

A Generali Biztosító 2013-ban több mint 300 ezer bejelentett káreseményre 35 milliárd forintot fizetett ki, egy évvel korábban ugyanennyi káresetre még csak 30 milliárd volt a kifizetés - közölte a biztosító csütörtökön az MTI-vel.

A kárkifizetés háromnegyede volt vagyoni eredetű, összesen 21 milliárd forint értékben - 2012-ben ez még csak 20 milliárd forintot tett ki.

A vagyoni károk közül kiemelkedtek az egyéni lakás- és társasházi biztosításokkal kapcsolatos káresetek: közel 210 ezer alkalommal térített a biztosító, 9,5 milliárdos összértékben. A legtöbb lakáskár Budapesten, Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, illetve Baranya megyében történt.

A vezetékes víz által okozott kár volt a leggyakoribb 30 százalékkal, azt követték az üvegtörés-károk 26, illetve az elemi károk 20 százalékkal. Ez utóbbiba tartozik az a több tucat káreset is, amely a Heves községet és környékét megrázó, a Richter-skálán 3,5 erősségű földrengés miatt következett be.

Gépjárműkár - a kgfb és casco biztosításokból együtt - összesen közel 45 ezer volt, amelyek összértéke meghaladta a 12,5 milliárd forintot. Az egy évvel korábbi kárszám 70 ezer, a kifizetés 7 milliárd forint volt.

Az élet-, baleset- és egészségbiztosítások körében 31 ezer káresetre 1,8 milliárd forintot fizetett ki a biztosító. Tavalyelőtt 40 ezer kárra jutott 3 milliárd forint kifizetés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.