BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Romlott a forint megítélése az év végén

Visszaesett decemberben azoknak az elemzőknek és alapkezelőknek az aránya, akik a forint erősödésére számítanak a következő hat hónapban – derül ki a ZEW és az Erste Bank szokásos havi felméréséből. Közben viszont a magyar részvénypiacban továbbra is hisznek, a válaszadók majdnem hatvan százaléka vár emelkedést a BUX-tól.

December elején is elkészítette elemzői és alapkezelői felmérését a ZEW és az Erste Bank, ezúttal 56 régiós szakembert kérdeztek meg a gazdasági és piaci kilátásokról.

A devizapiacon csak a török líra megítélése rosszabb, mint a forinté, mindössze a válaszadók 11,6 százaléka számít a magyar fizetőeszköz erősödésére a következő fél évben. Ez 17 százalékponttal alacsonyabb a novemberi értéknél, vagyis számottevően romlott a forint megítélése. A szakemberek több mint fele eközben úgy gondolja, hogy nagyjából a jelenlegi szint környékén lesz az euró–forint-jegyzés június végén is, 34,6 százalék pedig a forint gyengülésére számít. Ahogy említettük, csak a török líra kilátásait látják ennél borúsabban, a megkérdezettek 53,3 százaléka szerint gyengülni fog a líra.

A forinttal kapcsolatos hangulat romlása azzal is összefügghet, hogy egyre erősebb a piaci vélekedés azzal kapcsolatban, hogy az MNB nem szeretne a mostaninál erősebb forintot, amit jegybanki döntéshozók is sejteni engedtek nyilatkozataikban. Ráadásul az MNB 2016 elején további nem konvencionális intézkedésekkel készül lazítani a monetáris kondíciókon, és az elemzők nagy része azt sem tartja kizártnak, hogy jövőre a mostani 1,35 százalékról 1 százalék környékére vágja majd a kamatot a jegybank, ami tovább gyengítheti a forintot. Az ellenkező irányba hathatnak a kedvező magyar fundamentumok, illetve az, hogy az általános piaci vélekedés szerint 2016-ban visszakerülhet Magyarország a befektetésre ajánlott kategóriába a hitelminősítőknél.

A magyar részvénypiac megítélése lényegesen pozitívabb, a BUX index esetében a szakemberek 68,2 százaléka számít emelkedésre féléves időtávon, ez 1,6 százalékponttal magasabb a novemberi aránynál. Ennél optimistábban csak az osztrák ATX és a román BET indexek esetében vélekednek az elemzők és az alapkezelők, míg a legpesszimistábbak a szlovák tőzsde kapcsán, Pozsonyban csak 45 százalék vár emelkedést a részvényindextől. A BUX index egyébként már 2015-ben is nagyot erősödött, az év eleje óta 41,3 százalékkal került feljebb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.