BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil hozam a nyugdíjpénztáraknál

Többé-kevésbé elégedettek lehetnek a nyugdíjpénztártagok, a tavalyi évet is stabil reálhozamokkal fejezték be a kasszák. A napi árfolyamadatokat közzétevő önkéntes és magánnyugdíjpénztárak portfóliói közül egynek sem lett negatív a hozama, de az összteljesítmény gyengébb lett, mint 2014-ben. A magánkasszák alapjai közül a növekedésiek vitték a prímet, a Budapest Magánnyugdíjpénztár portfóliója több mint 9 százalékot szedett magára 2015-ben.

A magánnyugdíjpénztárak esetében ez jó hír, hiszen a kasszák nem egészen 60 ezer megmaradt tagjának 220 milliárd forint körüli vagyona van, ennek körülbelül a háromnegyede lehet növekedési portfólióban. A részvényeket magas arányban tartó alapok közül pedig a leggyengébb is 5,5 százalék fölötti hozamot ért el. A legnagyobb pénztár, a Horizont növekedési portfóliója csaknem 7,2 százalékot szedett magára. Ezek az eredmények viszont elég soványak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tavalyi teljesítményéhez mérve, a BUX ugyanis csaknem 44 százalékot emelkedett 2015-ben. A magánkasszák azonban viszonylag kevés hazai részvényt tarthatnak, a jegybank adatai szerint a portfólióikban lévő közvetlen részvénybefektetések aránya még a 13 százalékot sem éri el.

A magyar állampapírpiacot viszont megverték a magán-nyugdíjpénztári növekedési alapok, sőt még a kiegyensúlyozott portfóliók is, amelyek 4,5–6,2 százalék közötti hozamot értek el. A klasszikus portfóliók – ezekben van a legkevesebb vagyon – teljesítménye volt a leggyengébb, 1,5–3,3 százalék közötti eredményt értek el. Ez közepesnek számít, a rövid állampapírokat még megverték a pénztárak, a hosszúakat viszont már nem.

Az önkéntes nyugdíjkasszákban 1,16 millió ügyfél tart több mint 1100 milliárd forintot. A sok részvényt tartó alapok érték el a legmagasabb hozamot tavaly, 6-6,5 százalék körülit. A legnagyobb ügyfélvagyon azonban nem ezekben, hanem a kiegyensúlyozott portfóliókban van, hiszen azoknak az ügyfeleknek a pénze, akik nem nyilatkoznak erről külön, automatikusan a közepesen kockázatos portfóliókba kerül. Ezeknek a hozama tavaly 3,9-5,5 százalék között mozgott. Jó hír, hogy a legnagyobb pénztár, az OTP közepes kockázatú alapja a magasabb hozamúak között volt, 5,5 százalék körüli nyereségével. A második legnagyobb önkéntes nyugdíjkassza, az Allianz kiegyensúlyozott portfóliója viszont csak 4 százalék alatti hozamot ért el.

A klasszikus alapok az önkéntes nyugdíjpénztári szektorban is gyengébben teljesítettek ennél, de nagy a szórás a hozamaikban. Voltak olyan alapok, amelyek egyszázalékos vagy az alatti nyereséggel zárták az évet, de az MKB klasszikus portfóliója például 3,5 százalék körüli hozamot ért el. Az idén egyébként a pénztártag – ha a pénztári szabályzat ezt megengedi – megoszthatja a felhalmozott vagyonát, illetve a befizetéseit két portfólió között, ezt a lehetőséget azonban a kasszák egyelőre nem hirdetik a honlapjukon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.