A kínai iparpolitika elmúlt évtizede: sikerek és árnyoldalak
Peking 2015-ben jelentette be Made in China 2025 névre keresztelt átfogó iparfejlesztési stratégiáját, amely célul tűzte ki, hogy egy évtized alatt az ország ipara szintet lépjen, és Kína a fejlett gyártásban vezető hatalommá váljon. Ezen belül a fejlesztési terv prioritásként kezelte a külföldi technológiáktól való függés csökkentését és a hazai innováció erősítését, illetve kiemelt tíz high tech iparágat, amelyek fejlődését különösen is támogatja az kínai állam.
A kínai modell
A stratégia hamar felkeltette a nyugati politikusok és elemzők figyelmét, akiknek részéről a kritikákra sem kellett sokáig várni. Leggyakoribb kifogásként az merült fel, miszerint a kínai kormány a terv keretében olyan pénzügyi támogatásokat nyújt a kiemelt szektorok vállalatainak, amelyek révén versenyelőnybe kerülnek a külföldi cégekhez képest a világpiacon. A negatív külföldi hangok miatt 2018-tól Peking jobbnak látta új címkék alatt folytatni az iparfejlesztési célok megvalósítását, így került be a köztudatba a „minőségi fejlődés” vagy „új minőségű termelőerők” koncepció, amelyek azonban nem jelentettek érdemi elmozdulást a Made in China 2025 eredeti irányvonalához képest. Sőt, a geopolitikai feszültség erősödésével az olyan célok, mint az önellátás, illetve a technológiai szuverenitás még fontosabbá váltak Peking számára.
A Made in China 2025 kifutását követően természetesen megjelentek a különféle értékelések, amelyek többnyire úgy összegzik a stratégia eredményeit, hogy
egy évtized alatt Kína gazdasága innovatívabb lett, feljebb lépett a globális értékláncban, megerősítette gyártási nagyhatalomként betöltött pozícióját és összességében csökkentette importkitettségét a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest.
Az egyes alcélokat tekintve ugyanakkor némileg árnyaltabb kép bontakozik ki. Olyan kiemelt szektorokban, mint például a biotech gyógyszeripar, a korszerű szerszámgépgyártás, a repülőgépipar és a mikrocsipgyártás ugyanis nem sikerült elérni, hogy a külföldi cégek Kínába telepítsék a legkorszerűbb technológiáikat, az értékláncban való feljebb lépés bizonyos iparágakban pedig tovább növelte az importigényt speciális alkatrészek és technológiák terén. Az elmúlt tíz év iparfejlesztési stratégiájának negatív következményei között kell szintén megemlíteni, hogy mivel elmaradt a megvalósítás részleteinek központi kidolgozása, ezért több szektorban felesleges gyártókapacitások épültek ki, a hazai kereslet vártnál kisebb növekedése miatt pedig mindez belső árversenyt és alacsony vállalati profitrátákat eredményezett. A gyártói túlkapacitások kiépülésének következményei ráadásul túlmutatnak Kína határain, mivel növelték a feszültséget a nemzetközi kereskedelmi rendszerben, több partner részéről pedig protekcionista intézkedéseket váltottak ki. A kínai vállalatok megerősödése nyomás alá helyezte Kína kereskedelmi partnereinek gyártó- és innovációs ökoszisztémáit, ily módon Kína a „világ gyárából” közvetlen, high tech versenytárssá lépett elő nem csupán az USA, de az EU és Japán számára is, teret adva annak a szemléletnek, ami Kínát partner helyett egyre inkább rendszerszintű riválisnak tekinti. A Made in China 2025 pedig közvetett módon hozzájárult ahhoz, hogy az iparpolitika a világ többi gazdasági erőközpontjában is újra reneszánszát élje, fókuszba helyezve a nemzetgazdaság szuverenitásának erősítését és az ellátási láncok biztonságosabbá tételét.
Végső soron Peking elmúlt tíz évben folytatott iparpolitikájának eredményeként szembesültek a nyugati országok azzal, hogy a „kínai modell” már nem csupán egy egzotikus gazdaságelméleti téma, hanem húsba vágó kihívás a számukra. Ezen belül a Made in China 2025 meghirdetése jelentette a konkrét ébresztőt az USA, Európa és több más fejlett gazdaság számára, egyszersmind jelezve annak a korszaknak a kezdetét, amikor az iparpolitika kifejezetten nemzetbiztonsági kérdéssé válik.
Ami a következő évtizedet illeti, a világ legerősebb gyártóipara várhatóan egy mesterséges intelligencia által támogatott, egyre inkább zöldenergia által hajtott, önellátásra törekvő ökoszisztémává fog válni, a „Made in China” pedig már nem csupán a költséghatékonyság szinonimája lesz, hanem az innovációs kiválóságé és a legkorszerűbb gyártástechnológiáé is.
A mesterséges intelligencia összekapcsolása a gyártási technológiával különösképpen is új távlatokat nyithat Kína számára a termelési hatékonyságban, az ebből fakadó esetleges versenyelőny viszont további konfliktusokat vetít előre a kereskedelmi partnerekkel. Szintén újabb lépcsőt jelenthet a szabványok exportja, aminek révén Kína tovább növelheti gazdasági befolyását, elsősorban a fejlődő világban. Egyre több jele mutatkozik tehát annak, hogy míg az elmúlt tíz év Kína számára javarészt még a felzárkózásról szólt, addig a következő évtized kérdése már az lesz, hogy milyen tempót diktál Kína a világ számára.
A szerző további cikkei
Vélemény cikkek
