A nyugat-európai tőzsdéken kivárás volt tapasztalható az EKB kamatdöntése és Mario Draghi sajtótájékoztatója előtt. Az óvatosság ugyanakkor indokolatlan volt, ugyanis nem változtatott sem az irányadó, sem pedig a betéti kamaton az Európai Központi Bank áprilisi kamatdöntő ülésén. Az eszközvásárlási program márciusban megnövelt, 80 milliárdos havi kerete sem módosult. Mindezek együttes hatására érdemi mozgásokat sem láthattunk Nyugat-Európában. A magyar tőzsde viszont alulteljesítő volt, a BUX értéke 0,7 százalékot esett közel
7 milliárd forintos forgalom mellett. A befektetők az összes nagypapírt adták, az OTP árfolyama 0,7 százalékot, a Mol árfolyama 0,8 százalékot, a Magyar Telekom árfolyama 0,9 százalékot, míg a Richter árfolyama 0,6 százalékot csökkent. Szerdán még tovább erősödött a forint az euróval szemben, este 309 alatt is járt a jegyzés, de onnan csütörtökön nem tudott tovább kapaszkodni a magyar deviza, sőt kora délelőtt erőteljes forintgyengülés kezdődött. A jegyzések egészen 311 közelébe kúsztak fel, ám az EKB döntését követően ismét erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, így késő délután 310 közelében tartózkodott. A dollárral szembeni jegyzések 275 közelében jártak, míg egy svájci frankért kicsivel több, mint 282 forintot kértek a bankközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.