Pénz- és tőkepiac

Több száz astrás károsult vár a pénzére

Még mindig nem fizettek több száz károsultnak, akiknek annak idején astrás autósok okoztak kárt. A Magyarországon fióktelepet működtető román Astra biztosító engedélyét még tavaly augusztusban vonta vissza a romániai pénzügyi hatóság. A magyarországi Astrának akoriban körülbelül 169 ezer magyarországi kgfb-szerződője volt, akik ugyan egy sebtében keresztülvitt törvénymódosítás után könnyen átszerződhettek másik biztosítóhoz, de sokan halogatták ezt a lépést, illetve már károkozók voltak. Az itteni fióktelep viszont 2015. december 1-jétől már nem tudta már teljesíteni a biztosítási tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásokat, nem tudott díjigazolást és zöldkártyát kiadni, a díjakat nem könyvelte le, a kártörténeti nyilvántartásba sem tudott adatokat jelenteni, és – ami a legfontosabb – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkat sem térítette meg.

Utóbbiak volumene a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) tájékoztatása szerint várhatóan meg fogja haladni a 3 milliárd forintot. Az első kárigényeket egyébként a Kártalanítási Számla rendezte, ennek terhére a 2016. április 28-ig, vagyis a felszámolást elrendelő román bírósági döntés jogerőre emelkedéséig lehetett rendezni a kárigényeket. A többi kárigényt az úgynevezett Kártalanítási Alap (Kalap) fizeti majd ki. Eddig közel 3500 kárigényt nyújtottak be a Kalap terhére, ebből csaknem 3 ezret bírált el mostanáig a Mabisz. Az astrások okozta károk javarészt már tavaly ilyenkorra megtörténtek. Annak, hogy az elbírálás ilyen lassan megy, a Mabisz szerint az az oka, hogy vannak igények, amelyeknél az elbírálás legalább egy évig tart. Ilyenek a személyi sérüléses ügyek vagy azok az esetek, amelyekhez kapcsolódóan peres eljárás is folyamatban van. Szintén húzódnak azok az ügyek, amelyeknél az Astra is fizetett már előleget például a károsultnak, de a teljes kártalanítást a Mabisztól várnák. Azok a kifizetések is csúsznak, amelyeknél azt az engedményezési nyilatkozatot nem küldték vissza, amely alapján a Mabisz elszámolhat a román garanciaalappal.

Astra
Kapcsolódó cikkek