Pénz- és tőkepiac

Tart a kiárusítás a Buda-Cashnél

Nehezen sikerül túladni a Buda-Cash és az érdekeltségi körébe tartozó bankok egyes vagyontárgyain. A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Zrt. (PSFN) például december elején már negyedszer hirdette meg a Buda-Cash egyik fehér Volvo kombiját az Elektronikus Értékesítési Rendszerben (EÉR), a 3,73 millió forintos autóra azonban eddig nem találtak vevőt. Az 1,9 milliós becsértékű másik Volvót is csak sokadszorra sikerült értékesíteni 1,2 millió forintért. A brókercég vagyontárgyai közül egyébként leginkább csak az autókat sikerült eddig eladni, összesen nem egészen 37 millió forintot szedett így be a felszámoló. A monitorok, a pénzszámláló berendezés és a „minőségi bútorok” azonban nem kellenek senkinek. Utóbbi tételt pedig – amelyben egyebek között van borhűtő, sakkasztal és egy bárpult is sörcsapolóval – legutóbb már elég rendes diszkonttal árulták: a csaknem 3,9 millió forintosra taksált portékát 2,7 millióért is odaadták volna.

A Buda-Cash érdekeltségeibe tartozott hitelintézeteknél is folyamatosan zajlanak az árverések. A legtöbb eddig az ÉRB Banknál volt. A PSFN legutóbb november végén közölte, hogy meghirdet 16 tételt a hitelintézetnél. Eddig 37 ÉRB-s vagyonelemet sikerült az EÉR-ben eladni, csaknem 677 millió forintért. A felszámoló egyébként a kikiáltási árak alapján eredetileg 300 millió forinttal többet remélt ezekért a tételekért, de a vevők nem mindig adták meg a kért árat, sőt voltak tételek, amelyek csak fél áron mentek el. Az ÉRB-nél egyébként változatos vagyonelemeket árvereztek, illetve pályáztattak meg. Volt köztük lejárt követelés, ATM, számos ingatlan, de még aranyrúd is. Utóbbiak a becsült érték alatt találtak gazdára.

Vannak olyan tételek, amelyek leárazva sem kellenek senkinek. A legnagyobb ezek közül egy tiszaújvárosi, jelenleg művészeti iskolának helyet irodaépület, amelynek legutolsó kikiáltási ára 185,6 millió forint volt. Egy hajdúszoboszlói ötapartmanos, nyolclakásos társasház sem kelt még el, amelyért 220 millió forintot szeretnének kapni. Egy a miskolci DIGÉP-telepen lévő négyszintes lerobbant épületet már ötször is meghirdettek, először még 78 millió, utoljára már csupán 53,7 millió forintért, de hiába: nem lett vevő rá. Viszonylag sok ingatlannal járt egyébként hasonlóan a PSFN, de nemcsak az épületekre, hanem az ATM-ekre, a páncélszekrényekre és széfekre is nehéz vevőt találni.

A többi DRB-csoportba tartozó banknál kevés pályázat volt eddig, és azok eredménytelenül zárultak. A Dél-dunántúli Takarék Banknál egy üzletrészt hirdettek meg eddig. A hitelintézetnek négy darab, összesen 400 ezer forintos névértékű részvénye van a Banküzlet Vagyonkezelő és Hasznosító Zrt.-ben, ezt 840 ezer forintos irányáron hirdették meg a nyáron. A DRB Banknál kártyaleolvasó terminálokat igyekeztek eladni, a valamivel több, mint 13 millió forintos kikiáltási árú csomagra azonban nem akadt megfelelő vevő.

Az eddig beszedett pénz egyébként édeskevés a Buda-Cash és bankjai által felhalmozott tartozás fedezésére. A brókercégnél körülbelül 100 milliárd forint értékű értékpapírt tüntettek el. Az Országos Betétbiztosítási Alap 103 milliárd forintnyi kártalanítást fizetett a DRB-csoportba tartozó négy hitelintézet betéteseinek, a Befektető-védelmi Alap pedig több mint 20 milliárdot különített el a Buda-Cash ügyfelei számára, ebből azonban csak részlegesen kártalaníthatók a brókercég kliensei. 

brókerbotrány Buda-Cash
Kapcsolódó cikkek