Újra emelkedett 2016 végére a beruházást tervező cégek aránya Magyarországon – állapította meg MFB-indikátor nevű, reprezentatív felmérése alapján a Magyar Fejlesztési Bank.

„A fejlesztést tervező vállalatok által beruházásra szánt összeg mediánja is meghaladja a 2015 ősze és 2016 ősze között beruházásra fordítottakét, így egyértelműen élénkülés várható a beruházásokban 2017-ben” – mutatott rá elemzésében az MFB. A beruházási kedv erősödését több tényező is fűti: a belföldi kereslet vállalatok által várt növekedése éppúgy hozzájárul az élénküléshez, mint a termelési kapacitások egyre nagyobb mértékű kihasználtsága, de támogatja a beruházások felfutását a finanszírozási korlátok mérséklődése – köztük az alacsony kamatok – is.

A kutatás adatai szerint, míg 2015 őszén a magyarországi vállalatoknak alig több mint negyede (28,5 százaléka) jelezte határozottan, hogy fejleszt a következő 12 hónapban, a beruházási szándékot biztosan jelző cégek aránya 2016 végére 37,2 százalékra emelkedett. A 2017-ben valószínűleg és a biztosan beruházást tervezők együttes hányada pedig egy év alatt 6,6 százalékponttal, 67,9 százalékra nőtt. A beruházási szándék emellett kiugróan emelkedett a mikrovállalatok körében, ahol a fejlesztést tervezők aránya 8,1 százalékponttal, 58,4 százalékra nőtt. Az MFB számításai alapján a felmérés összesített adatai megerősítik azt a 2016 decemberében megfogalmazott kormányzati várakozást, hogy 10,8 százalékkal emelkedhetnek a beruházások 2017-ben, sőt a vállalati tervek ennél még némileg optimistábbak is.


A szektorokat vizsgálva különösen az iparban, vállalatméret szerint pedig a kisebb cégek körében, míg regionálisan a déli országrészben, Közép-Magyarországon, valamint az észak-magyarországi régióban várható nagyobb élénkülés. A 2017-re kitűzött beruházásokon belül a gép- és eszközvásárlás a legnépszerűbb, miután a vállalatok 69,4 százaléka jelezte, hogy gondolkodik ilyen fejlesztésben 2017-ben. (A ráta 8,1 százalékponttal magasabb, mint az egy évvel korábbi adatfelvétel idején.)

Ami az egyes ágazatok fejlesztési terveit illeti, az építőipar lehet az idei növekedés egyik motorja, a vállalati tervek alapján 71,4 százalékosra becsült bővülés miatt. Az előző évek rámutattak arra – emeli ki az elemzés –, hogy az ágazat teljesítménye nagymértékben függ az EU-s támogatások ciklikusságától, így az idén szélesebb volumenben elérhető források kedvezően érintik az iparágat, amit ráadásul a kormányzati lakáspolitikai intézkedések, valamint a futó projektek (úszó-vb, kormánynegyed, Paks 2.) is támogatnak. Az építőipari beruházásokat emellett az is fűti, hogy az előző években lényegében folyamatosan visszaeső pályán mozgó iparágban leépültek a kapacitások, és emiatt nagy arányban jeleztek 2016 végén kapacitáshiányt az építőipari cégek. A szolgáltatói szektoron belül a és a járműjavítás területén tervezik leginkább beruházásaik növelését a cégek.