BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aranyrészvényeket kínál a Polyus

Az arany valamennyi formájában vonzó befektetés. A figyelem ezúttal a legnagyobb orosz bányatársaság, a Polyus részvényei felé irányul.

Részvényeinek várhatóan 7 százalékát viszi a tőzsdére a legnagyobb orosz aranybányászati társaság, a Polyus (Poljusz), amely az értékpapírok eladásából legalább 700 millió dolláros bevételt remél. A Szulejmán Kerimov oligarcha családi vállalkozásának számító cég a meglévő és a frissen kibocsátott részvényeket is a parkettre viszi. A papírokkal a moszkvai mellett a londoni tőzsdén (LSE) is kereskedni lehet majd, utóbbinál a vállalat letéti jegyeit forgalmazzák. Ezzel a Polyus gyakorlatilag visszatér a Citybe, ahonnan két éve úgy távozott, hogy Kerimovék visszavásárolták és hazavitték Moszkvába a közkézen forgó papírokat.

A Polyusnak jelenleg 7 százalékot megtestesítő részvénye mozog a moszkvai tőzsdén, ezt szeretné növelni a vállalat. Egyelőre az újabb csomagot is 7 százalékosra tervezik, de ha kedvezők a körülmények, akár 10 százalékot is értékesíthetnek, ahogyan azt áprilisban már felvetették. A moszkvai rábocsátást az is indokolja a Polyus részéről, hogy ezzel eleget tegyen a helyi tőzsdei követelményeknek, s megőrizhesse tagságát az elitklubban. A londoni fogadtatás már más kérdés, mert bár a cég eszközei kitűnőek és jó üzletet sejtetnek, a befektetők emlékezetében még élénken él a két évvel ezelőtti dicstelen, de racionális érvek mentén végrehajtott kivonulás emléke – mondta a Bloombergnek George Buzhenitsa, a Deutsche Bank elemzője. A Polyus a konkrét terveit e hó közepén teszi közzé, s magát a kibocsátást június végére le is szeretné zárni.

Nemcsak a tőzsdén, azon kívül is van mozgás a Polyus körül. Kerimovék egy hete adtak el egy 10 százalékos pakettet a kínai Fosun Internationalnek, az ügylet 9 milliárd dollárra értékelte a Polyust. A kínaiak további 5 százalék megvásárlására opciós jogot is szereztek. A Polyus ügyeibe a Kreml is bele kíván látni, ennek érdekében az orosz állami forrásokat kezelő befektetési alap néhány napja 0,3 százalékos részesedést vásárolt.

A Polyus bányái 71 millió unciányi aranyat rejthetnek, ezzel a kanadai székhelyű, de Argentínától Zambián át Ausztráliáig számos bányával rendelkező Barrick Gold mögött a világ második legnagyobb termelőjének számít. A befolyó pénznek helye is lesz, hiszen 2025-ig összesen 2,5 milliárd dollárt terveznek költeni aranykutatásra és kitermelésre legújabb, tavaly megvásárolt szibériai bányaterületükön. Az idén 781 millió dolláros kutatási büdzsével rendelkezik a cég, és hogy vonzóbbá tegye magát a befektetők előtt, hétfőn 354 millió dolláros osztalék kifizetéséről döntött.

Értékálló nemesfém bombabiztos trezorokban

Ahogy nő az értékálló nemesfém iránti kereslet, úgy gyarapodnak a szuperbiztos páncéltermek világszerte. Kell a hely az aranyrudaknak, érméknek, mivel mind a magánforgalomban vásárolt, mind a tőzsdén kereskedett aranyfedezetű alapok (ETF) mögött álló nemesfém biztonságos elhelyezését garantálni kell. Az ETF-ek iránti kereslet az utóbbi öt negyedév közül négyben nőtt, de a legnagyobb fizikai arannyal kereskedő online platform, a BullionVault sem panaszkodhat az üzletmenetre: az utóbbi 12 hónapban 3 tonna aranyat adott el, 38 tonnára, azaz 1,5 milliárd dollárosra bővítve készletét, amelyet zürichi, londoni, New York-i, torontói és szingapúri trezorokban tárolnak, és őriznek is, nem kevés pénzért. A BullionVault a tárolt arany értékének 0,12 százalékát számítja fel évente, míg a legnagyobb ETF-ek 0,4 százalékot is elkérnek. Tekintettel a hosszú tárolási időre, a stabil és bővülő ügyfélkörre, a páncéltermek építése és üzemeltetése biztos bevételi forrást jelent tulajdonosaik számára. A széftermek beruházási költségei és sokszor a helyszínei is titkosak. Olyan diszkréció övezi őket, mint amilyen az aranyrudak tulajdonosait is megilleti.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.