Pénz- és tőkepiac

Fájnak a bankoknak a brókerbotrányok

Több mint 9 milliárd forintot szedett be tavaly a Beva a fogyatkozó tagságtól, az idén pedig 10 milliárdnál is több a terv. A Buda-Cash károsultjai ebben az évben még 2,5 milliárd, a hungáriások 0,9 milliárd forintnyi kártalanításhoz juthatnak hozzá.

Több mint 9,34 milliárd forintjukba került tavaly a tisztességesen működő brókercégeknek és bankoknak a Quaestor, a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír 2015-ös csődje, illetve saját befektetőik vagyonának biztosítása. A Befektető-védelmi Alap (Beva) 2016-os beszámolója szerint ugyanis a megmaradt tagintézmények ennyi tagdíjat fizettek be tavaly. 2015-ben még csupán 1,32 milliárd forint volt az éves tagdíj, ezt a három brókercég összeomlása után megfejelték még 1,28 milliárd forintnyi pótbefizetéssel.

A tavalyi számla körülbelül harmadát az OTP Bank állta, a hitelintézet több mint 3 milliárd forintnyi tagdíjat fizetett a Bevának. 2015-ben még csupán 440,6 millió forint volt az OTP Beva-tagdíja, és ugyanennyi volt a pótbefizetés. A többi értékpapírszámlát kezelő Beva-tag befizetései is hasonló mértékben ugrottak meg. A K&H-nál az éves díj 173,9 millió forintról 1,23 milliárdra nőtt, az Erste Befektetési Zrt.-nél 162,5 millióról 1,18 milliárdra emelkedett. Több százmillió forintos díjat fizetett be több bank is az alapba, a CIB és a Raiffeisen csaknem 700 millióval, a Budapest Bank és az UniCredit több mint 480 millióval járult hozzá a Beva feltöltéséhez és hiteleinek törlesztéséhez.

A korábbi években nagyjából egymilliárd forint volt a tagdíj, az idén viszont már 10 milliárd forintnál is többet fizethetnek a tagok a 2015-ben csődbe ment brókercégek kártalanításai miatt. Fotó: Móricz-Sabján Simon

A díjak két tényező miatt ugrottak meg. Az egyik az általános díjkulcs tavalyi emelése volt, a korábbi 0,45 százalékról 1,75 százalékra. A másik ok a védettség határának emelése volt, korábban 20 ezer euróig biztosították az értékpapír-befektetéseket, ez a limit tavaly 100 ezer euróra ugrott. Mivel a lakosság egyre több értékpapírt tart a számláin, a Beva úgy kalkulál, hogy az idén a tavalyinál is több, 10,22 milliárd forintot szed be a tagjaitól.

A Beva tagsága egyébként folyamatosan fogy. 2016-ban 57 taggal kezdte az évet az alap: 17 hitelintézet, 20 alapkezelő és ugyanennyi befektetési vállalkozás volt a tagok között. Az év végén már csupán 52 tagja volt, miután öt befektetési vállalkozás kilépett a Bevából. A 2015-ben botrányos körülmények között csődben ment három brókercég miatt összesen 109 milliárd forintnyi kártalanítási kötelezettsége keletkezett a Bevának, ebből 2015-ben 86,6 milliárdot, tavaly pedig 17,7 milliárdot utalt át a kifizetőhelyekre. Tavaly év végéig 32 542 Quaestor-, 9455 Buda-Cash- és 132 Hungária-károsult kapott pénzt. A legtöbb pénzt, csaknem 89 milliárd forintot a quaestorosok kapták, a Buda-Cash ügyfelei 15,9 milliárd, a hungáriások 149 millió forintot vettek fel. A quaestorosok az idén már csak egy kisebb összegű, 1,3 milliárd forintos kifizetésre számíthatnak, a Buda-Cash ügyfeleire az év végén még 2,5 milliárd, a hungáriásokra 0,9 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás jutott.

A Bevának ahhoz, hogy fizetni tudjon, 2015-ben 83,3 milliárd forint értékben kötvényt kellett kibocsátania, és tavaly 11,2 milliárd forint értékben rábocsátást is tartott az újabb kifizetések miatt. Az alap ezért jelentős adóssággal küzd, tavaly év végén a saját tőkéje mínusz 88 milliárd forint volt.

befektetővédelem Beva brókerbotrány bankok
Kapcsolódó cikkek