Pénz- és tőkepiac

Újraosztott lapok az energetikában

Mintegy 43 milliárd euró értékű megállapodást kötött a német energiaipar két óriása, az RWE és az E.ON: az RWE eladja teljes (76,8 százalékos) részesedését az Innogy energiaszolgáltatóban, amiért cserébe 16,7 százalékos E.ON-részesedést kap. Ezenfelül az RWE 1,5 milliárd eurót fizet az E.ON-nak, amely felvásárlási ajánlatot tesz majd az Innogy többi tulajdonosának is.

Miről is szól ez a megállapodás? Elsősorban arról, hogy a két nagy szolgáltató gyakorlatilag felosztotta egymás közt a feladatokat, és az E.ON ezek után elsődlegesen a hálózatokra és kiskereskedelmi fogyasztókra koncentrál majd, míg az RWE a megújuló energiák kutatására és fejlesztésére összpontosítja erejét.

A hét végi bejelentés ellenére az ügylet még nem tekinthető véglegesnek, hiszen az Innogy maradék tulajdonosainak esetleges ellenállása mellett a versenyhivatal is megakaszthatja a folyamatokat. De azt gondolom, hogy a német kormánynak – azok után, hogy a nukleáris és fosszilis energia termelésének leépítésével nehéz helyzetbe hozta ezeket a szolgáltatókat – inkább érdeke, hogy egy ilyen, Németország határain belül maradó megállapodást támogasson, mint az, hogy e cégekben szépen lassan külföldi tulajdonrészek jelenjenek meg.

Mindezek eredményeként, ha most még nem is jelenthetjük ki az ügylet biztos megvalósulását, annak esélye jóval nagyobb annál, mint hogy innen újabb fordulat következzen. Márpedig ez a forgatókönyv, egyértelműen win-win szituáció lenne, vagyis mindkét cég hosszú távon profitálhat a megállapodásból. A hétfői tőzsdei kereskedés alapján a befektetők is hisznek abban, hogy a két cég kooperációja és a feladatok bizonyos mértékű felosztása nagyobb nyereséget termelhet mind az E.ON, mind az RWE számára.

A részvényárakat és a lehetőségeket elemezve inkább az E.ON-ra hívnám fel a figyelmet, amely közel 11 euróról esett vissza 8 euró alá az elmúlt fél évben, így a mostani, 9 euróhoz közeli szintjéről bőven van még tér az emelkedésre.

Innogy energetika E.On RWE
Kapcsolódó cikkek