Nagyon olcsóvá vált a török részvénypiac
Rájárt a rúd eddig a török és április elején az orosz részvényalapokra is. A jövő azonban mindkét ország részvénypiacán biztató – állítják a portfóliómenedzserek.
Törökországból jó hírek érkeztek. Úgy tűnik, meglépik végre azt a kamatemelést, amelyre már régóta vár a piac
– mondta lapunknak Boér Levente, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
Recep Tayyip Erdogan elnök is beadta a derekát, a jegybank vezetése és a pénzügyminisztérium is belátta, hogy lépni kell, ha meg akarják állítani a líra gyengülését. Tegnap már hivatalosan is bejelentették, hogy június 1-jétől átalakul és egyszerűsödik a monetáris politika, ennek és a hétvégi ígéreteknek köszönhetően
az isztambuli tőzsde csaknem 3 százalékot emelkedett napközben, s a dollárral szemben az idén már több mint 20 százalékos mínuszban lévő török líra is erősödött.
A Magyarországon kezelt török részvényalapok is 20-30 százalék közötti mínuszban járnak részben az isztambuli parkett harmatgyenge teljesítménye, részben a líra mélyrepülése miatt (kivéve egy török lírában jegyzett sorozatot, amely csupán 6,7 százalékot esett). A szakértők szerint azonban a nagy zuhanás után valószínűleg most érkezett el az idő, amikor
a hosszú távon gondolkodó kockázatkedvelőknek újra érdemes lehet beszállniuk a piacba.

Fotó: AFP
Bár az elmúlt időszakban 7-10 százalékos ütemben bővülő gazdaság szinte biztosan lassulni fog, ezt a piac már alighanem be is árazta – mondta Boér Levente. A politikai kockázatok viszont nagyok. Jövő hónapban elnökválasztás és parlamenti választás is lesz Törökországban, s egyik sem tűnik sima menetnek.
Az OTP épp ezért most az aránylag jó dollártermelő képességű cégeket keresi, amelyek védettebbek a líragyengülés ellen, és a részvényalapjukat is ennek megfelelően súlyozták át.
Az Aegon Alapkezelőnél úgy látják, hogy a választásokig ingadozó maradhat a török piac. Az árazás azonban nem rossz: a feltörekvő piacokon belül, sőt önmagához képest is alacsonynak számít a 6,9 körüli P/E (árfolyam/nyereség) mutató. A fejlődő piacokhoz mérten 42 százalékos az értékeltségi diszkont – mondta Tuli Péter, az Aegon Befektetési Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési vezetője. Az Aegon az OTP-hez hasonlóan defenzívebb részvényeket vásárolt mostanában, hogy elkerülje a nagyobb eséseket.
Az orosz részvénypiac lényegében jól teljesített az idén, április elején viszont az ország oligarchái ellen irányuló amerikai szankciók a mélybe lökték az árfolyamokat. Az orosz részvényalapok ezért csak 7-8 százalékos pluszban járnak, s bár tegnap rossz napja volt a moszkvai tőzsdének, összességében véve az elmúlt néhány hétben már emelkedett a piac.
A kilátásokat is jónak látják a szakértők.
Donald Trump amerikai elnök kezd visszatáncolni a szankciókkal kapcsolatban, a Ruszal is megmenekülhet
– magyarázta Boér Levente.
A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja