Pénz- és tőkepiac

Hullanak a fejek az állami cégeknél

Felforgatta a varsói tőzsdét a kormányzó Jog és Igazságosság párt, miután lecserélték jó néhány állami vállalat vezetőjét.

A kormány az idén eddig kilenc állami tulajdonú, tőzsdén is jegyzett vállalat vezérigazgatóját és húsz vezető beosztású menedzsert váltott le.

A változások azóta következtek be, hogy a Jog és Igazságosság párt (PiS) decemberben Mateusz Morawieckit jelölte kormányfőnek, hogy enyhítse az igazságügyi reform miatt Brüsszellel kialakult feszültségeket – emlékeztetett a Reuters. Mivel a többek között közgazdászi végzettséggel is rendelkező Morawiecki a Santander csoporthoz tartozó, wroclawi székhelyű banknál, a BZWBK-nál is dolgozott, mielőtt 2015-ben fejlesztési miniszter lett, a befektetők arra számítottak, hogy a politikainál nagyobb súllyal esnek majd latba a piaci érdekek. De nem így történt.

A befektetők nem látják a stratégiát

– mondta a brit hírügynökségnek Marcin Szortyka, az NN Investment Partners TFI befektetési alap részvénypiaci vezetője, aki szerint túl sok a bizonytalanság a banki és az energetikai szektorban, senki nem tudja, mi lesz például az esetleges bankegyesítésekkel, vagy hogy építenek-e majd az országban atomerőműveket.

Félő, hogy a kormányzati intézkedések elijesztik a befektetőket a tőzsdétől
Fotó: AFP/Krystian Dobuszynski/NurPhoto

Lengyelországban az állam akkor is irányítási joggal rendelkezik a tőzsdén jegyzett vállalatokban, ha a tulajdonrésze nem éri el a többséget.

Ezek közül 12 vállalat adja ki a vezető részvényindex több mint 70 százalékát.

A vezetőváltásokat ráadásul sem az érintett cégek, sem pedig a kormányzat nem indokolta – hangsúlyozta az Emerging Europe című lap elemzője, aki emlékeztetett arra is, hogy a PiS 2015-ös hatalomra kerülése után azonnal lecserélte az előző koalíciós kormány által kinevezett vállalatvezetők jelentős részét. Ezúttal azonban olyan vezérigazgató is áldozatul esett, aki korábban a PiS-t támogatta, és akinek kormányzati források szerint is az volt az egyik bűne, hogy nem volt hajlandó politikai okok miatt elbocsátani ellenzéki munkatársait a PKN Orlen kőolaj-finomítóból. Másrészt a szemére vetették, hogy nem lelkesedett azért, hogy a PKN Orlen részt vegyen egy nukleáris erőmű építésében. Az eredmény: miközben a vállalat részvényeinek értéke tavaly még 24 százalékkal erősödött, a vezérigazgató-csere után 21 százalékkal gyengült.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

varsói tőzsde tőzsde Lengyelország
Kapcsolódó cikkek