Pénz- és tőkepiac

Így jelentenek a magyarok

Közel 80 ezer lakossági kárbejelentés érkezett az idei év első felében a Generali Biztosítóhoz, de a nyári hónapokban további jelentős mértékű növekedésére számít a társaság. A biztosító csak június első felében közel 1 milliárd forint értékű káresetet regisztrált.

Az idei év első hat hónapjában a vezetékes vízkár (41 százalék), a vihar (15 százalék) és az üvegtörés (10 százalék) okozta károk rendezésére érkezett a legtöbb lakossági bejelentés a Generali Biztosítóhoz, összesen közel 80 ezer esetben. Az eddigi évek tapasztalataiból kiindulva nyáron jellemzően az időjárással összefüggő károk ugrásszerű növekedésére kell számítani.

A Mabisz adatai alapján a biztosítókhoz 2010-2016 között közel egymillió kárbejelentés érkezett ebben az időszakban,

míg a Generali idén csak június első felében eddig több mint 6 ezer lakossági vagyont érintő, vállalati és mezőgazdasági káresetet regisztrált, mintegy 1 milliárd forint értékben.

Ezek jelentős részét, több mint 80 százalékát a villámlás, a vihar és a jégverés okozta károk rendezésére irányuló bejelentések tették ki, de gyakoriak a felhőszakadásból fakadó kárigények és a tetőbeázás is.

Fotó: Shutterstock

Ebben az időszakban különösen nagy az igény a gyors, kényelmes, egyszerű és ügyfél-barát kárbejelentési, kárrendezési folyamatok iránt. A Generali adatai szerint a vagyonbiztosítási kárbejelentések tekintetében továbbra is a tanácsadón vagy alkuszon keresztül történő bejelentés a legnépszerűbb, ez a forma az összes eset 33 százalékát teszi ki, ám a lakossági ügyfelek egyre nagyobb mértékben használják az online lehetőségeket, már az összes bejelentés 18 százaléka ezeken a csatornákon történik, utolérve ezzel a call centeres lehetőséget (18 százalék).

Széles körű digitális, online kárbejelentési szolgáltatásainkkal hatékonyan tudjuk kezelni a megnövekedett nyári kárigényeket és a fogyasztói szokások változására is választ adunk

– fogamazott Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési igazgatója. Hozzátette, a hagyományos kárbejelentési folyamatok továbbra is kedveltek, így a digitális, online lehetőségek bővítése mellett a már jól ismert csatornákon is folyamatosan biztosítják a gyors, egyszerű és pontos kárrendezés lehetőségét.

Generali Biztosító biztosítás
Kapcsolódó cikkek