A hetvenes évek óta nem láttunk olyan rossz időszakot, mint 2018. Szinte minden eszközosztály negatívan teljesített az év kezdete óta.
Ez főleg azzal magyarázható, hogy az amerikai államkötvénypiaci árak meredek csökkenésbe kezdtek a Fed kamatemelései és a növekvő inflációs várakozás következtében. Így az emelkedő amerikai hozamok a kockázatosabb termékek piacáról szívják el a tőkét, és ez még a defenzívebb iparágak, például a pénzügyi szektor raliját is akadályozza.
Valami tehát alapvetően megváltozott, de ez csak a kezdet. A kérdés, hogy a valódi hatásokra mikorra számítsunk? Az amerikai részvénypiaci árfolyamok idén ősszel esni kezdtek, a befektetőket pedig alapvetően az foglalkoztatja, hogy vajon ez egy régen várt normális korrekció, amely után újabb csúcsok következnek, vagy az amerikai részvényárfolyamok tovább eshetnek.
Az első kérdés, amely ilyenkor felmerül, hogy túlértékeltek-e az amerikai részvények. A két legismertebb szakértő, Schiller és Siegel – régi iskolatársak a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT) – véleménye eltér még akkor is, ha az igazán hosszú távú értékeltséget tekintjük. Siegel szerint az elmúlt 140 évben a hosszú távú P/E-ráta 15 körül mozgott, ami 6-7 százalékos reálhozamnak felelt meg. Ezzel szemben erre az évre még mindig impresszív, 5,5 százalékos reálhozamra számít az amerikai részvények esetében, amelyből 2 százalék az 3,5 százalék az EPS-növekedés (2,5 százalékos átlagos részvény-visszavásárlási hozammal, amelyet 1 százalék organikus növekedés egészít ki).
Siegel szerint az amerikai állampapírok azok, amelyek igazán túlértékeltek, ezért relatíve nem tartja drágának az amerikai részvénypiacot.
Sok negyedéve vitatkozik ezzel Schiller, akinek ciklikusan kiigazított P/E-rátája már hosszú ideje extrém tartományban mozog. Ez a historikus átlaghoz képest megduplázódott, és az átlagos 16,9-es értékhez képest 33,4-en áll. Ennek megfelelően a következő nyolc évben átlagosan 3,2 százalékos hozam várható az amerikai részvénypiacon.
Nem jutunk sokkal előbbre akkor sem, ha a mennyiségi lazítási programok kivezetéséről gondolkodunk. Az amerikai részvénypiaci emelkedés egyik legfőbb mozgatórugója, a Fed QE programja 2008 és 2015 között 900 milliárdról 4,5 ezermilliárd dollárra emelte a mérlegfőösszeget. Ehhez képest a már zajló normalizálási folyamatban a kezdetben 10, majd mostanra 50 milliárd dollár havi limit – amely csepp a tengerben a teljes összeghez képest – inkább szimbolikus jelentőségű.
Szinte felfoghatatlan az a 14 ezermilliárd dolláros summa is, amellyel az EKB, a Bank of England, a Bank of Japan és a Fed segítette a gazdaságot. Bár szinte már minden jegybank csökkenteni vagy befejezni látszik monetáris lazítási programját, a rendszerbe pumpált pénz még mindig jelen van, ezért nehéz világosan látni.
Kell még néhány hónap ahhoz is, hogy lássuk, van-e esélye annak, hogy jövőre már az USA gazdasága is recessziós szakaszba lépjen. Bár sok elemző szerint ennek jó esélye van, de például egy újabb adócsökkentési kör, vagy a kereskedelmi háborús intézkedések megállítása, esetleg egy adócsökkentés a tőkepiaci jövedelmek esetében megváltoztathatja a most inkább tetőződőnek látszó amerikai makrogazdasági pályát.
Talán tisztul majd a kép az amerikai félidős választások után, amikor újra beindulhat az intézkedések véghezvitele. Ilyen szempontból „gyakorlatilag mindegy”, hogy a három verzió közül (demokrata, republikánus többség vagy vegyes kormányzás) melyik valósul meg, hisz a piac a bizonytalanságra reagál eladási hullámokkal.
Elemzők szerint – hacsak nem teljes republikánus győzelmet látunk – van valószínűsége egy impeachment folyamatnak Donald Trump ellen, mivel Mueller november után közli majd vizsgálódásai eredményeit.
Ne tulajdonítsunk ennek hosszú távon túl nagy jelentőséget: Donald Trump eltávolítása kis bizonytalanság után valószínűleg pozitív lenne az amerikai részvénypiacok számára, hisz az alelnök, Mike Pence tovább folytatná a megkezdett politikát, csak némileg kiszámíthatóbban és szalonképesebben.
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja
