BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai turnéra indul a Konzum-Opus

Öt állomásos befektetői körútra indul a Konzum-Opus csoport annak érdekében, hogy betekintést adjon a legjelentősebb globális tőkepiaci befektetőknek a csoportot érintő fúzió főbb lépéseibe, és ezáltal tovább növeljék a társaságok iránti nemzetközi érdeklődést – közölték a társaságok hétfőn.

Közleményben ismertették, hogy a Konzum Nyrt. öt európai nagyvárosban – Frankfurt, Stockholm, London, Helsinki és Tallinn – mutatja be a két magyar tőzsdei társaság összeolvadásának főbb lépéseit és céljait, valamint az érintett vállalatokat, azok működési területeit, főbb eredményességi mutatóit, illetve növekedési kilátásait.

Kiemelték, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján is közzétett befektetői prezentáció szerint, a fúzióval

a BÉT legalább ötödik legnagyobb, nettó eszközértékét és konszolidált saját tőkéjét tekintve is az 1,1 milliárd euró fölötti kategóriába sorolható tőzsdei társasága jön létre,

amely már a szélesebb régiókban, illetve közép- és hosszú távú, nagy befektetésekben gondolkodó befektetők számára is figyelemre méltó.

Fotó: VG

Az új társaság célja, hogy tovább növelje a részvények likviditását, a társaságba érkező friss tőke pedig jelentős forrást biztosítana jövőbeli növekedések finanszírozásához – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy az igazgatóságok által 2018 októberében elhatározott összeolvadásról előbb december 3-án dönthetnek a részvényesek, majd az év végi mérlegadatok ismeretében, a várhatóan 2019. március 29-i újabb kettős közgyűlés előterjesztései szerint hagyhatják jóvá a tulajdonosok az egyesülést és az ahhoz szükséges záró lépéseket.

A fúziót követően újabb, jelentős volumenű nemzetközi forrásokra is támaszkodhat a további növekedést tervező, és erre megfelelő platformként kialakítani tervezett új társaság,

miközben a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. az elmúlt 18 hónapban külön-külön is kiemelkedő növekedést ért el a nettó eszközértékben.

Ez elsősorban a nagyléptékű tőkeemelés-sorozatoknak és az akvizícióknak köszönhető. 2017-ben a Konzum érte el a világ legnagyobb, 6600 százalékos részvényárfolyam-növekedését, míg az Opus Global 1600 százalékos eredménye a harmadik helyet jelentette ebben a rangsorban – közölték.

Már a jövő év első felében kiléphet a nemzetközi tőkepiacra a Konzum-Opus

 

Alig kilenc hónap alatt jelentős vagyonelemekkel bővült a fúzióra készülő Konzum-Opus csoport. A lezárt apportokkal és üzletrészvásárlásokkal az Opus Globalnál csaknem tizenhétszeres, a Konzum Nyrt.-nél pedig tizennégyszeres a sajáttőke-növekmény – mondta a Világgazdaságnak Fekete Péter, a Konzum vezérigazgató-helyettese.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.