BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negatív nap a pesti tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 283,03 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 40 862,97 ponton zárt szerdán.

A Budapesti ÉrtéktőA részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta: leginkább kivárás jellemezte a kereskedést, a piaci szereplők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának a kamatdöntését várják, amit este nyolc órakor tesznek közzé.

A régiós tőzsdék – például a budapesti, varsói – viszonylag csendes kereskedés mellett, 0,6-0,7 százalékos mínusszal zártak. Mínuszban ragadt a német tőzsde is, amely 0,5 százalékot esett, ugyanakkor a párizsi és a londoni börze emelkedni tudott. A szerdán megjelent negyedéves vállalati jelentések jobban sikerültek az utóbbiaknál, így az amerikai tőzsdék is 0,5-0,8 százalékos emelkedéssel indították a napot.

Fotó: Kallus György

A forint ismét jó napot zárt, reggel még 317,20-on kezdődött a kereskedés, délután azonban le tudta törni újabb támaszát, és 316,30-ig erősödött, ami nyolc hónapos csúcsot jelent. Egyelőre kitart az az optimista várakozás, hogy a jegybank márciusban valamit léphet a monetáris szigorítás útján, ezért a forint folyamatosan erősödik – mondta.

  • A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3292 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,55 százalékkal 11 470 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 473 forintra nőtt, forgalma 378,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,60 százalékkal 5785 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3912,29 ponton zárt szerdán, ez 11,16 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.zsde részvényindexe, a BUX 283,03 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 40 862,97 ponton zárt szerdán.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.