Milliárdos tenderen nyert a 4iG
A 4iG pályázatát hirdette ki győztesként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) két, hálózati aktív eszközök szállítására és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítására kiírt központosított közbeszerzési eljárásában – tájékoztatott a tőzsdei társaság a BÉT honlapján. Az egyik projekt célja a közoktatási intézmények telephelyei közötti kapcsolatok támogatása CPE routerek szállításával és üzembe állításával, a második a KIFÜ központi gerinchálózatának bővítése aktív hálózati eszközökkel és bővítőmodulokkal, helyszíni telepítéssel és rendszer-integrációval együtt. A két eljárás összértéke nettó 2,353 milliárd forint. A szerződés megkötésére március 4. után kerülhet sor. A befektetők pozitívan fogadták a hírt, a társaság árfolyama délben 5 százalékos emelkedés után 2120 forinton járt, csaknem 200 millió forintos forgalomban.


