BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A várt eredményeket hozta az energiavállalat

Optimista az Alteo jövőjével kapcsolatban az MKB szakértője, a célár ugyan nem változott, ám még így is jelentős növekedési potenciált rejt.

Az Alteo tavaly 39 százalékkal 557 millió forintra visszaeső nettó eredményt és 3 százalékkal 18,89 milliárdra emelkedő árbevételt ért el.

„Nagyságrendileg ilyen eredményt vártunk az Alteótól, a lényeg most nem az, hogy mekkora EBITDA-t termel a cég, hanem az, hogy milyen lesz az év második fele. Ekkortól számolhatnak a balatonberényi és a nagykőrösi 7-7 megawatt teljesítményű naperőművel. Egyelőre változatlan, 1011 forint maradt a célárfolyamunk, várakozásaink szerint egy éven belül erre a szintre emelkedik a kurzus” – mondta a Világgazdaságnak Debreczeni Csaba, az MKB Bank elemzője. Az Alteo jegyzése pénteken 0,7 százalékkal 745 forintra csökkent, ám idén 16,4 százalékkal emelkedett az árfolyam.

„A profitcsökkenést az indokolta, hogy a kötelező átvételi tarifa (KÁT) rendszeréből három szél- és egy vízerőmű is kiesett a bázisidőszakhoz képest. A KÁT-ba magas, 70 százalékos EBITDA-marzzsal tud energiát értékesíteni a társaság, ezt piaci alapon nem lehet behozni. Ráadásul a piaci szegmens sokkal összetettebb lett a közelmúltban. Az Alteo a virtuális erőművében gázerőművekkel fedezi le a zöldenergiát. Ennek hatékonyságát egy akkumulátoros energiatárolási projekttel akarja növelni” – tette hozzá az elemző.

A cég két naperőműve – a 2 megawatt teljesítményű domaszéki és a 4 megawattos monori – már működik. „Idén a KÁT-ba már több erőmű kerül be, így kiszámítható EBITDA-növekedés várható a vállalattól. A külső félnek nyújtott szolgáltatások bevétele emelkedett” – mutatott rá Debreczeni Csaba. A KÁT-on kívüli hő- és villamosenergia-termelés bevétele 7, az energetikai szolgáltatásoké 29, az energia-kiskereskedelemé pedig 35 százalékkal nőtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.