BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent a piaci aktivitás februárban

A Budapesti Értéktőzsde februári 193,6 milliárd forintos összesített forgalma 30 százalékkal maradt el az előző évi értéktől – közölte a pesti börze a hó végi összefoglalójában. A napi átlagos forgalom 9,7 milliárd forint volt, szemben a januári 10,5 milliárd forinttal és a tavaly februári 13,9 milliárddal. A piaci hangulat kedvező volt az év második hónapjában, ennek ellenére stagnálás jellemezte a kereskedést. Sem a nemzetközi hitelminősítők felminősítéseit, sem a forint erősödését, sem a hazai blue chipek összességében pozitív gyorsjelentéseit nem követte érdemi emelkedés. A tőzsdeindex mínuszban zárt, az előző havi 40 856 pontról 40 333 pontig esett.

A blue chipek közül az OTP szerepelt a legjobban, februárban 84,5 milliárd forintos forgalmat és 3,3 százalékos áremelkedést ért el. A Mol árfolyama 35 milliárd forintos havi forgalom mellett 1,9 százalékkal esett, pedig az olajipari társaság tavaly felülteljesítette a célkitűzéseit.

A Telekom és a Richter is erős 2018-as évről számolt be, az előbbi forgalma 0,3 százalékkal 5,2 milliárd forintra nőtt havi bázison, ám az utóbbié 8,6 százalékkal 37,9 milliárd forintra csökkent. A kisebb forgalmú papírok közül az AutoWallis részvénye egy hónap alatt 18,9 százalékkal drágult.

A brókercégek forgalmi listáján első lett a Wood & Company 88,6 milliárd forintos duplikált forgalommal, megelőzve a Concorde-ot és az Erstét – az előbbi 80,7 milliárd forint, az utóbbi 63,9 milliárd forint értékben kereskedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.