A múlt héten már az 1,10 alatti támaszszinteket keresték a devizapiaci elemzők, miután az euró-dollár kurzusa az 1,1187-es Fibonacci technikai szint alatt zárt. Péntek délután a vártnál magasabb első negyedéves amerikai GDP-növekedési adat után azonban már nem tudott erősödni a zöldhasú. Bár a Morgan Stanley elemzői egyszerűen anomáliának nevezik a helyzetet, a dollár nemcsak az euróval, de a legtöbb devizával szemben több hónapos oldalazás után ismét nagyobb mozgásra készülhet.
Az már most látszik, hogy a devizapiacok korábbi beszűkült, keskeny sávban mozgó kereskedése után nem a mostani és a várható kamatkülönbségek határozzák meg az irányt, hisz a csökkenő inflációra fókuszáló future piac már – a recessziót elkerülendő – kamatvágást áraz a Federal Reserve részéről, a jövőben emelkedő kamatpálya pedig az Európai Központi Bank tevékenységét jellemzi majd, várhatóan 2020-tól.
Egy másik magyarázat szerint, ha egy globális romló gazdasági környezetben egy kiválasztott országnak valamilyen okból előnye van, és jobb eredményeket ér el, az a kamatkülönbözeten túl is okozhat erősödést a hazai devizában.
Ám ha ez lenne a helyzet az Egyesült Államokkal, akkor a vártnál 120 bázisponttal magasabb első negyedéves GDP-adat után miért nem kapott újabb lendületet a dollár?
Egy népszerű érvelés szerint a legkisebb rossz választás a dollár, hiszen más országok nagyobb problémákkal szembesülnek, és kamatszintje miatt a zöldhasú shortolása meglehetősen drága mulatság. A másik indoklás csak az euró-dollár árfolyamra vonatkozik: a tőzsdei szereplők további lazítást vagy erre utaló kommunikációt várnak az EKB-tól júniusban, amelyet egy negatív TLTRO-kamatszint is megerősíthet, s ennek hatásait szokás szerint pár hónappal korábban kezdték el beárazni.
A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható
