Pénz- és tőkepiac

Még maradt elkölthető uniós forrás

A vállalatok elsősorban a hosszú távú, fix kamatozású hitelprogramokat keresik, kedvező kamatokkal – derült ki a Világgazdaság „Új távlatok – a szükséges források megteremtése” című konferenciáján.

Nagyjából 250 ezer olyan társas vállalkozás van, amikre minden piaci szereplő lő

– fogalmazott Szabó Sándor, az MFB Értékesítési és Ügyfélkapcsolati Igazgatóságának igazgatója a Világgazdaság „Új távlatok – a szükséges források megteremtése” című konferenciáján. Szerinte ugyanis a hazai vállalati szektorban mintegy 1,76 millió regisztrált vállalkozás található, ezek közül 521 ezer a társas vállalkozás – viszont valóban működő, nem 0 fős társas vállalkozásból csak körülbelül 247 ezer van.

„Mivel rohamosan fogynak az uniós források, így azt javaslom, hogy mindenki igyekezzen vállalkozásának időben biztosítani a szükséges forrásokat” – hangsúlyozta Szabó Sándor. Hozzátette, hogy

a rendelkezésre álló uniós források nagy része ugyan már le van kötve, de még mindig lát arra lehetőséget, hogy ezeket a forrásokat a hazai vállalkozások kihasználják.

Amikor MFB-ről beszélünk, akkor egy csoportról beszélünk, amelyben foglalkozunk hitellel, tőkebefektetéssel, garanciával, követeléskezeléssel is – mondta az igazgató. Piaci kitekintésében hangsúlyozta, hogy a kkv-hitelállomány 2015-től növekedést mutat, amelynek dinamikája eléri az évi 14 százalékot, ráadásul ebben a szegmensben további növekedési potenciál rejlik.

Mit keresnek a cégek?

Szabó Sándor elmondta, hogy a vállalatok elsősorban hosszú távú (akár 10 éves futamidejű), fix kamatozású hitelprogramokat keresnek, kedvező kamatokkal. Megvan a forrásigény is a kockázatosabb beruházások megvalósítására – például fiatal, kisebb cégek, alacsonyabb induló tőkével. Szintén a piaci igényekhez sorolható a széleskörűen felhasználható hitelprogramok, valamint a hitelkérelmek elbírálásának gyorsasága.

Az MFB-nél a saját forrású termékek mellett uniós források is rendelkezésre állnak. Igyekeznek a jegybanki NHP-t is tovább teríteni, emellett pedig lízingkonstrukcióval is kijött a bank, lízingcégeknek nyújtanak refinanszírozási lehetőségeket.

„Azt a célt tűztük ki, hogy minél szélesebb körben elérhetőek legyenek ezek a termékek” – fogalmazott Szabó Sándor.

Az uniós forrásokon belül gazdaságfejlesztésre, innovációra és versenyképesség javítására körülbelül 3000 milliárd forint áll rendelkezésre (GINOP+VEKOP), ebből 740 milliárd forint az az összeg, amit az MFB felügyel – utóbbiak között önálló hitelek (körülbelül 370 milliárd forint), kombinált termékek (körülbelül 230 milliárd forint), valamint kockázati tőke (körülbelül 140 milliárd forint) található.

uniós források Szabó Sándor VG-konferencia kkv MFB
Kapcsolódó cikkek