BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankszektor | A tavalyi bázisidőszakhoz képest tizennyolc százalékkal nőtt a csoportszintű nyeresé

A legoptimistább elemzői várakozásokat is felülmúlta az OTP második negyedéves nyeresége. Organikusan is sokat nőtt a bank, de az új szerzemények még inkább javítottak az eredményen.

Új negyedéves rekordnyereséget ért el az OTP Bank, az eredmény 10 százalékkal magasabb az elemzői várakozásoknál. A pénteki kereskedésben a piac érthetően pozitívan fogadta a vaskos meglepetést, a bank papírjai 2,6 százalékkal 12 650 forintra drágultak.

Az április–júniusi időszakban a pénzintézeti csoport nettó 105,4 milliárd forint adózott profitot könyvelhetett el, a korrekciós tételek levonása nélkül pedig 112,2 milliárd forintot. A tavalyi bázisidőszakhoz képest ezzel 18 százalékkal nőtt az OTP profitja, az akvizíciók nélkül 13 százalékos lett volna a plusz. Az OTP csoport nettó kamatmarzsa 4,2 százalék volt az időszak alatt,

5 bázisponttal alacsonyabb, mint az első negyedévben. A sajáttőke-arányos megtérülés (ROE) magas lett a negyedévben, megközelítette a 22 százalékot – az Erste elemzője szerint mindez a gyakorlatilag nullás kamatkörnyezet miatt kiemelkedő. A nyereség még akár több is lehetett volna: a román leánybank eredményét egy 4,4 milliárd forintos goodwill leírás is terhelte, emellett Szerbiában csaknem kétmilliárd forint veszteséget okozott a svájcifrank-jelzáloghitelek „eurósítása”. A Moltól kapott osztalék 5,7 milliárd forinttal járult hozzá a nyereséghez.

Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a működési környezet a bankcsoport valamennyi piacán pozitív. Sikeresek az új akvizíciók, a bolgár Expressbank és az albán SocGen eredményszámai már bekerültek az OTP eredményei közé, két további bank felvásárlásának pénzügyi zárása hetekkel ezelőtt történt, így azok konszolidálása a második fél évben esedékes. A lezárandó akvizíciók miatt a CET1 mutató 2,8 százalékkal csökken az év végére a féléves 15,9 százalékos szintről. Jó hír, hogy a megszerzett bankok önmagukban is jövedelmezők (a kis piacon működő moldovai Mobiasbanca például 20 százalék feletti ROE-t ért el), a szinergiahatásoknak köszönhetően pedig még nagyobb lehet az új pénzintézetek hozzájárulása a csoport nyereségéhez.

Új tényező – mondta Bencsik –, hogy már az organikus növekedés az eredményjavulások fő bázisa, míg eddig inkább a kockázati költségek csökkenése volt a fő kiváltó ok. A második negyedév egyik meglepetése, hogy 1 százalékkal nőtt a hazai lakosság által elhelyezett betétállomány az OTP-nél, holott júniusban már lehetett jegyezni a Magyar Állampapír Pluszt, jóval nagyobb kamatkilátásokkal. A MÁP Plusz kétségtelenül vonzó konstrukció – jelezte Bencsik László –, amelynek hozamával a bankbetétek aligha versenyezhetnének a hitelkamatok emelése nélkül, de már az inflációkövető prémium-állampapírok megjelenésekor megvolt ez a versenyhátrány.

Bencsik László a Világgazdaság kérdésére válaszolva arra utalt, hogy az osztalékemelésről szóló várakozások ellenére a részvényeseknek még várniuk kell az osztalékhírekre. Elmondta: a jövő év első hónapjaiban döntenek a kifizetés mértékéről, amelynek összege az éves nyereségen és az akvizíciók lezárásán múlik. A jelentésben szereplő, a konszolidált szavatolótőkéből levonandó hathavi osztaléktömeg 39,8 milliárd forint, de ez nem tekinthető a menedzsment osztalékjavaslatának.

A kockázatokról szólva kifejtette: a globálisan laza monetáris politikai kondíciók miatt egyre nehezebb tartani a kamatmarzsokat, de ezt az OTP csoport esetében a hitelállomány növekedése képes ellensúlyozni. A gyorsjelentés azt sugallja, hogy a negyedik negyedévtől még nagyobb ugrás jön az OTP profitjában – értékelt az Erste elemzője. Az elkövetkező egy-három évben a bank profitja nagy valószínűséggel dinamikusan tovább növekszik, mert számos országban szinergiahatásokkal is lehet számolni, ami a bankok egymásba olvasztásából adódik. Így az OTP-részvények olcsónak mondhatók a főbb értékeltségi mutatókat tekintve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.