
Magyar kézben az elektromos autózás jövője: forradalmi áttörés előtt a lítiumionos akkumulátortechnológia
Az autóipar fejlődését több mint száz éven keresztül a belsőégésű motor határozta meg: erre épültek a globális beszállítói hálózatok, a gyártókapacitások és az energiaellátási struktúrák is. Az elmúlt években azonban a kibocsátási előírások szigorodása, a dekarbonizációs vállalások és a technológiai innovációk együttesen új pályára állították az ágazatot.

A gyártók ma már nem azt mérlegelik, hogy lesz-e elektromos átállás, hanem azt, milyen ütemben és milyen versenyelőnnyel tudják végrehajtani. A belsőégésű korszak lezárása nem egyik napról a másikra történik, de a stratégiai irány egyértelmű: a mobilitás villamosítása megkerülhetetlenné vált.
Az átrendeződés középpontjában az energiatárolás áll. Az elektromos járművek gazdaságosságát, hatótávolságát, töltési idejét és fenntarthatósági mutatóit döntően az akkumulátorok teljesítménye és előállítási költsége határozza meg. Amíg az energiasűrűség korlátos, a gyártás erőforrás-igényes és költséges, addig az elektromos mobilitás sem tud széles körben, versenyképes áron elterjedni. Ezért az autóipar jelenlegi stratégiai versenye valójában az akkumulátortechnológia körül zajlik:
aki ezen a területen képes érdemi áttörésre, az nem pusztán egy beszállítói szegmensben szerez előnyt, hanem az elektromos korszak ipari és gazdasági alapjait formálja.
Magyar jövő az elektromos autózásban
Az iparági előzmények ismeretében kitörési pontként tekinthetünk a Planet Budapest 2026-on tett csütörtöki bejelentésére, amely
forradalmi áttörést ígér a lítiumionos akkumulátortechnológiában, ráadásul esélyt ad arra, hogy magyar kézbe kerüljön az elektromos autózás jövője.
Az Edortech Kft. ugyanis bemutatta az ONLi nevű anódtechnológiát, amely alapjaiban változtathatja meg a lítiumionos akkumulátorok helyzetét. A fejlesztésben a Bay Zoltán Kutatóközpont is kiemelkedő szerepet vállalt.
Miközben az elmúlt évtizedekben a fejlesztések fókusza elsősorban a katódra helyeződött, a magyar fejlesztésű, szabadalommal védett megoldás anódoldalon hoz valódi áttörést. Az Edortech által fejlesztett ONLi technológia teljesen szakít a grafit–szilícium alapú aktív anyagokkal, és helyettük elektrokémiai leválasztással előállított fémötvözetet alkalmaz. Ennek eredményeként:
- a lítiumionos akkumulátorok energiasűrűsége megduplázódik,
- a gyártáshoz szükséges energiaigény 20 százalékkal csökken,
- a vízfelhasználás drasztikusan mérséklődik, akár megszüntethető,
- a technológia azonnal integrálható a meglévő akkumulátorgyárak gyártási folyamataiba.
„A magyarországi bemutatkozás nem azt jelzi, hogy lezártuk a fejlesztést, hanem azt, hogy tudatos döntést hoztunk: egy új magyar találmány jövőjéről ezúttal ne külföldön határozzanak” – jelentette ki a Világgazdaságnak Vida Ádám, az Edortech Kft. ügyvezetője. Kiemelte, hogy
az ONLi nem kísérlet, nem labormérés, hanem egy félüzemi gyártásra kész megoldás, amely nem igényel gyártósorcserét vagy technológiaváltást. Gyorsan és költséghatékonyan bevezethető, ami kulcsfontosságú a világpiaci érvényesüléshez.
Az akkumulátoripar elmúlt 15 éve arról szólt, hogy egy fogyasztói technológiából előbb ipari termék, majd energetikai és geopolitikai infrastruktúra lett. Az ONLi esetében nem csupán egy termék készül Magyarországon, hanem precedens születik arra, hogy egy magyar energiatechnológia képes a laborasztaltól eljutni a globális ipari hasznosulásig. Vida Ádám előrebocsátotta:
a következő stratégiai lépés egy magyarországi anódgyártó kapacitás létrehozása, amely kész termékként szolgálhatja ki a globális akkumulátorgyártókat.
Az erre irányuló tárgyalások már megkezdődtek.

Bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe
Lapunk kérdésére az Edortech ügyvezetője tisztázta: az ONLi nem önálló végtermék, hanem a lítiumion-értéklánc fontos eleme, amely érdemben javítja a cellák teljesítményét, így a nemzetközi piacszerzés kulcsa az, hogy sikerül-e belépni a cellagyártói ökoszisztéma meghatározó szereplőihez. A stratégia lépcsőzetes: először kisebb, specializált gyártóknál bizonyítani, majd a volumen növelésével és a költségek csökkentésével bekerülni a nagy globális szereplők beszállítói körébe.
Úgy látja, Európán belül Magyarország nincs reménytelen helyzetben, mert még nem alakultak ki behozhatatlan kapacitáskülönbségek, ugyanakkor az ázsiai nagyvállalatok volumenelőnye komoly kihívás. A siker feltétele szerinte a nemzeti szintű elköteleződés, a gyártási finanszírozás biztosítása és egy erős ipari partner bevonása, amely az anódból piacképes cellát készít.
Vida Ádám szerint, ha az ONLi képes bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe, az nemcsak Magyarország technológiai pozícióját erősítheti, hanem további hazai deep-tech fejlesztések előtt is utat nyithat – különösen a lítiumionon túli technológiák és az újrahasznosítás területén.
Ajánlott videók

A Novartis nagyot lép: több mint húszmilliárd dollárból épít gigagyárat, a rákgyógyítást forradalmasító készítményt gyártanak majd




