Pénz- és tőkepiac

Gyenge kezdés után erős zárás Európában

Gyenge kezdés után emelkedésnek indultak az árfolyamok csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdék túlnyomó többsége indexemelkedéssel fejezte be a kereskedést.

Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,39 és 0,32 százalék emelkedést mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,55 százalék nyereséggel fejezte be a napot.

A londoni a gyengén záró néhány európai piac közé sorolt be csütörtökön, az FTSE-100 index a még nem hivatalos záróadatok alapján 0,07 százalékkal alacsonyabban végzett.

Frankfurtban a DAX 0,42 százalékkal, Párizsban a CAC-40 pedig 0,60 százalékkal emelkedett zárásra. Madridban 0,60 százalék, Milánóban 0,68 százalék erősödést ért el a tőzsdei árfolyammutató.

A tőzsdei árfolyammutatók elsősorban kedvező vállalati eredménybeszámolóknak köszönhették csütörtöki emelkedésüket Európában.

Fotó: MTI/AP/Michael Probst

A Societe Generale részvénye négy százalékkal erősödött várakozáson felül negyedéves eredményének köszönhetően. Hasonlóképpen a brit Barclays eredményét is két százalékos árfolyamnyereséggel jutalmazták a tőzsdei befektetők.

A vártnál nagyobb nyereséget jelentett a holland ING Groep is, éves eredményére tett figyelmeztetése miatt azonban részvénye közel négy százalékkal gyengült.

A Royal Dutch Shell nyeresége elmaradt a várakozásoktól, részvényének árfolyama közel öt százalékkal csökkent.

A német Zalando internetes kiskereskedelmi portál megemelt éves nyereség-előrejelzését közel tizenöt százalékos árfolyamemelkedéssel jutalmazták a befektetők.

Az olaj ára hat napja első alkalommal csökkent csütörtökön, az európai kereskedési idő végén a WTI 3,14 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 56,74 dolláron, a Brent ára pedig 2,35 százalékkal 63,52 dollárra csökkent.

Az árcsökkenést egyrészt a dollárkamat-csökkentési várakozások visszafogásának, másrészt a növekvő amerikai olajtermelésnek tulajdonítják az olajpiacon. A kamatcsökkentést elemzők gazdaságösztönző, így olajkeresletet növelő eszköznek tekintik.

Az euró árfolyama 0,12 százalékkal 1,1061 dollárra csökkent, az arany ára 0,85 százalékkal lett alacsonyabb, unciánként 1425,55 dolláron állt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,33 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 40 474,27 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

 

Európa tőzsde BUX zárás
Kapcsolódó cikkek