BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagytulajdonosi helycsere

Tovább folytatódott a FuturAqua korábbi legnagyobb tulajdonosainak fokozatos kivonulása. Ám ez nem igazán lepte meg a piacot.

A csütörtöki piaczárás után tette közzé a FuturAqua, hogy egyik nagytulajdonosa, az Enviro-Geo Bt. törzsrészvényeket értékesített, s ennek eredményeként a részvényállománya

2 167 725 darabról 1 916 930 darabra csökkent, ez az alaptőke 8,91 százaléka. Tekintettel a szavazati jogra nem jogosító saját részvényekre, az Enviro-Geo szavazati jogának mértéke 9,17 százalék. A tranzakcióval az Enviro-Geo átlépte a 10 százalékos szavazati küszöbértéket.

A piac pénteken alig reagált a hírre, a részvény árfolyama néhány milliós forgalom mellett 108 és 112 forint között mozgott. Meglepetést ugyanis aligha kelthetett a bejelentés. Emlékezhetünk, hogy július 29-i hatállyal lemondott tisztségéről a FuturAqua két igazgatósági tagja, Fodor István és Pais Ella Regina. A lemondott tagok az érdekeltségükbe tartozó Enviro-Geo akkor még 12,46 százalékos tulajdoni hányada révén a legnagyobb tulajdonosai voltak a társaságnak. A leköszönő Fodor István korábban úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak, hogy beérett a tavaszi közgyűlésen megindult szemléletváltás, s hátrébb lép ugyan, de nem vonul ki teljesen a társaságból, munkájával segíti a váltást.

A 11,29 százalékkal immár legnagyobb tulajdonos, Kis-Benedek Róbert Ferenc igazgatósági tag kisbefektetőként érkezett, s tavaly lépte át az 5 százalékos küszöböt. Már akkor jelezte, hogy fantáziát lát a cégben. A Világgazdaságnak korábban azt mondta, hogy egyelőre nem tervezi további pakettek vásárlását, mert a befolyását elegendőnek tartja, s inkább három évtizedes vállalkozói, cégvezetői tapasztalatát hasznosítva, a társaság működtetésével foglalkozna.

A társaság tervei között 2013 óta szerepel a vízzel mint termékkel való tőzsdei kereskedés, miután a klímaváltozás miatti aggodalmak egyre jobban felértékelik a vizet. A tavaly létrehozott watereum coinokkal a tervek szerint már az idén kereskedni lehet. A nyár elején jelentették be, hogy újraindítják az ALAP-1 ásványvízüzemet, ami az alapszabály miatt is fontos, mert ez garantálja a részvényesek vízvételi jogát, amely szerint önköltségi áron, literenként egy forintért juthatnak jó minőségű ásványvízhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.