Visszaeső negyedéves Mol-számokat várnak az elemzők
A Mol harmadik negyedéves tisztított EBITDA során – amelyet az elemzők és a befektetők leginkább követnek – 192,5 milliárd forintot várnak a tőkepiaci szakemberek. Ezen a soron egy éve 197,4 milliárd forintról jelentett a cég, az előző negyedévben azonban csupán 182,4 milliárd forintról számolt be. Az olajtársaság nettó nyeresége 68,7 milliárd forintot érhetett el tizenegy elemző előrejelzésének átlaga szerint.
A Mol honlapjára – az október 31-re tervezett gyorsjelentésre készülve – feltöltött konszenzusban szereplő nyereségbecslés 24 százalékkal múlja alul az előző év azonos időszakában elért tényadatot. Éves bázison 6 százalékkal csökkenhetett az üzleti eredmény is, az idei második negyedévhez viszonyítva már 11 százalékos javulást várnak az elemzők.

Pletser Tamás, az Este Bank elemzője a konszenzussal alapvetően egyetértve elsősorban az elmúlt időszakban kialakult alacsonyabb olaj- és gázárakban látja a visszaesés okát. Az elemző azonban arra számít, hogy némileg a kitermelés is csökkenhetett a Molnál. Ebből következően leginkább a társaság kutatás-termelés (upstream) tevékenysége húzhatta vissza az EBITDA-t, az elemzői konszenzus mintegy 20 százalékos elmaradást vár ezen az ágon. Gaál Gellért, a Concorde részvényelemzője szerint összecsuklott az upstream teljesítménye.
A finomítás-kereskedelem szegmenst (downstream) némileg eltérően látják az elemzők. Míg Pletser Tamás szerint a Molnál ez a terület nagyrészt ellensúlyozza majd a gyengébb kitermelést, Gaál Gellért úgy látja, hogy a Brent-Ural szpred zsugorodása is kedvezőtlenül hathatott a magyar olajcégre, és ezért a tisztított downstream-EBITDA-ra előre jelzett 81,1 milliárd forintos konszenzusnál rosszabb adatra számít.
A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja


